Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.
A keszthelyi dobos, Németh Ferenc, akinek az amerikai álom valósággá vált, szerte a világban koncertezik, latin Grammy-díjat nyert, és hol az amerikai kontinensen, hol Európában él. Nemrég a Budapest Jazz Clubban dobolt Jure Pukl zenekarában, a hónap közepén pedig a Freedom Trioval tér vissza a Zalacsány melletti Örvényesvölgybe.
Legutóbb a New York-i utammal kapcsolatban írtam, hogy a milánói Blue Note minden szempontból pozitív érzést hagyott emlékül, míg a Nagy Alma esetében pont ellenkezője történt. Milyen az élet, a munkám miatt lehetőségem adódott, hogy újra ellátogassak az olasz Blue Note-ba, és ismét nem kellett csalódnom. Ebben az évben már egy másik olasz jazzklubban is jó élmények értek, mégpedig Velencében.
A zongorista Oláh Krisztiánnak ismét megjelent egy lemeze, ami olyan rendkívül gazdag érzelmi világgal, gondolattal megáldott album, hogy csak azt kívánhatjuk, jusson el a világ minden pontjára, hogy ilyen a magyar jazz!
Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.
A Stúdió 11 zenekar nevét az én korosztályom (50-es) ismeri még, aztán a fiatalabbaknak már a név nem mond annyit. Annak idején majdnem minden magyar, zenés televíziós vagy rádiós adásban az alap zenekart a Stúdió 11 alkotta, tulajdonképpen a Magyar Rádió házizenekara volt.
Nem tudom, van-e annyi jazzklub más városban, mint New Yorkban, igaz 8 millióan élnek a metropoliszban, illetve afelett jóval a be nem jelentett „turisták” aktív közreműködésével. A második része következik a Jazzkalandok New Yorkban beszámolónak.
Nem tudom, van-e annyi jazzklub más városban, mint New Yorkban, igaz 8 millióan élnek a metropoliszban, illetve afelett jóval a be nem jelentett „turisták” aktív közreműködésével.
Egri János Jr.-ral készült videóinterjú, aki a Müpa tehetségkutatóján négy különdíjat nyert, majd a Jazz Combo versenyen az első helyezett lett a Jónás Géza Quartettel. Egri Jr. a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén tanul mesterszakon.
Idén is az ország több pontján várják április 30-án a jazznapra az ünnepelni vágyókat. Sok helyen lesznek ingyenes koncertek, ahogy azt annak idején Pallai Péter és Zipernovszky Kornél megálmodta.
Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|