Jó hírem van Marciac, Barcelona és San Sebastian jazzkedvelőinek, és mindenkinek, akinek jegye van a turné bármelyik következő állomásának a koncertjére. Diana Krall élete formájában zenél. Ez egyben rossz hír azoknak, akik nem jöttek el História Kertbe a VeszprémFest nyitó napján, mert jó messzire el kell utazniuk, hogy meggyőződjenek az állítás igazáról. Mondom, Diana Krall jobb, mint valaha, pedig valaha is nagyon jó volt. Azért választottam címként az egyik legismertebb standard variánsát, mert ez így kiválóan összefoglalja a véleményem lényegét.

Manapság a jazztartalmakat közvetítő, legnagyobb elérésű médiumok többek között Nubya Garcia, Robert Glasper és Kamasi Washington nevétől hangosak. Újra és újra felmerül, hogy a jazz és a pop közös metszetében – feltéve, hogy két külön halmazról beszélhetünk – milyen mozgások történnek, a szinte folyamatos kölcsönhatást milyen tényezők és erők befolyásolják. Az ebben a témakörben zajló vitákat felélesztette a Listening to Kenny G című, 2021-ben bemutatott dokumentumfilm, amelyet Penny Lane rendezett az HBO számára (https://www.imdb.com/title/tt15174040/).

Egy hét múlva indul a Művészetek Völgye összművészeti fesztivál. Rengeteg izgalmas programmal várják a tíz napra és az egy napra betérőket is Kapolcson. A belépőjegyek idén sem lettek olcsóbbak, ám ezért majdnem egész napos szórakozást kínálnak a szervezők.

A hol csillapodó, hol újra támadó Covid idején bizonytalan időre elhalasztott turné idén végre megvalósulhatott, július 2-án, a baszkföldi Getxo nemzetközi jazzfesztiválján Ron Carter megkezdte Foursight néven ismert zenekarával várva várt európai körútját. Mint ahogy oldalunkon is örömmel közzétettük, ennek magyar vonatkozása is volt, a fesztivál keretein belül rendezett, fiatal zenekaroknak kiírt versenyt a Drippey Máté szaxofonos, Kapolcsi-Szabó Levente billentyűs, Virág Benedek gitáros, Gyányi Tamás bőgős és Majsai Roland dobos felállású Symbiosis 5 nyerte, a díjjal járt honorárium mellett jutalmul a nagyszínpadon léphettek fel  Ron Carter előtt. A 85 éves bőgősfejedelem másnap már az Andorrában rendezett fesztiválon lépett fel, majd egy újabb rangos fesztivál, a rotterdami North Sea előtti napokban kizárólag saját zenekarával hódított tovább Budapesten és Bécsben.

Nehezen tagadható, hogy a 45-55 évvel ezelőtt keletkezett progresszív rocklemezek némelyike valódi zenei csemegékkel örvendeztette meg a hallgatót. Igaz, ez még akkor is, ha hozzátesszük: e különlegességek szinte soha nem értek el nagy népszerűséget, megmaradtak egy viszonylag szűk hallgatói kör kedvenceinek. A világhírű Led Zeppelin, Uriah Heep, Pink Floyd, Yes és Deep Purple mellett olyan páratlan jelenségeket is kitermelt magából a műfaj, mint az indiai zenéből táplálkozó Quintessence egyes albumai, az Electric Prunes f-moll rockmiséje, a The Nice Five Bridges című szvitje, vagy a holland Focus Moving Waves című lemezének B oldalán hallható, több mint húszperces kompozíció (Eruption), melyet egy 1600-ban bemutatott olasz opera, Caccini és Peri Eurüdikéje inspirált. A Jacob’s Ladder világa többé-kevésbé e fél évszázaddal ezelőtti rockbirodalomba kalauzolja vissza hallgatóit, persze a zene a zongorista zenekarvezető egyedi kreatív eszméin jócskán átszűrve szólal meg az új albumon.

Olvasóink unhatják már, hogy többször szóvá teszem a kiadók azon igyekezetét, hogy még az utolsó pillanatban profitot szerezzenek a jazztörténeti jelentőségű felvételek újrakiadásából… Persze ennek pozitív hozadéka is van: a legendás albumok szuper minőségű kiadásaihoz juthatnak hozzá az igényesebb gyűjtők.

A múlt hét szerdán a Budapest Jazz Clubban fellépett Waking Vision nevére eddig csak trió formációban kaphattunk találatot a google keresőjében. Az óceán ezen a partján szintén kevésbé ismert John Shannon gitáros alapította, kvartetté bővült nemzetközi formáció valamennyien New Yorkban élő kelet-európai tagjai, Ruslan Sirota zongorista, Peter Slavov bőgős és a dobos Martin Valihora neve viszont jól csenghetett minden jazzel mélyebben fertőzöttnek. Ahogy a klub programajánlójában is megjelent, mindegyikük a jazz szűk elitjéhez tartozó muzsikusok zenekaraiban szerzett hírnevet, és előzőleg mindnyájan a bostoni Berklee hallgatói voltak.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

Valószínűleg utoljára láttuk őt színpadon. Ezt a koncertturnét már el kellett egyszer halasztani, s most a lekötött programok után nem vállal több fellépést Európában. Emlékezetessé tette a búcsút, az biztos. Nem azért szerettük, mert valamikori önmagát idézte, annak szólt gyakran az ováció, hogy még mindig piszok jó zenész. Ha lesz Év koncertje szavazás, nálam az egyik tuti jelölt megvan.

A MagyarJazzen többször is foglalkoztunk már a Sybiosis 5 zenekarral és tagjaival. A ritmusszekció az utóbbi pár hónapban többféleképpen is felhívta magára a figyelmet. Főleg saját kompozíciókat játszanak, sok-sok improvizációval, igényes, mégis könnyen érthető jazz-zenét szólaltatnak meg koncertjeiken. Már a következő versenyükre készülnek, ahova várják a szavazatokat!

A nyári hónapok nem igazán tekinthetők a klubkoncertek időszakának. A Kiss Attila Band múlt keddi koncertjén a tartós kánikula közepette viszont nemcsak az évszakhoz képest telt meg a BJC légkondicionált nézőtere. A gitáros zenekarvezetőt is meglepte a szépszámú közönség, de ő is szolgált meglepetéssel, a zenekar most készülő lemezéről is eljátszott néhány új kompozíciót.

Az iráni gitáros és a magyar ütős örömzenélését hallhatja a közönség július 14-én Békéscsabán.

Mindenekelőtt rend jellemzi Zolbert új CD-jét, a „Focus”-t. És ha már Zolbert lemezéről van szó, akkor egyértelmű, hogy a „Focus”-on hallható zene a smooth jazz műfajába sorolandó. (Megérne egyszer egy felmérést, hogy hányan szeretik itthon a smooth-nak nevezett irányzatot, már csak azért is, mert úgy tudni, hogy Amerikában például igencsak népszerű.)

A több díjat is elnyert Magyar Zene Háza januárban indult el, nyitotta meg kapuit a látogatók és a közönség előtt. Azóta már több programajánló és koncertbeszámoló is készült a MagyarJazzen.

Aki kicsit is követi a kortárs jazz fejleményeit, az tapasztalhatja, hogy az utóbbi két évtizedben óriási „nemzedékváltás” következett be, számos új tehetség tűnt fel a jazzvilág élvonalában. Ezek egyik legkarakteresebb képviselője Ethan Iverson, aki már évekkel ezelőtt a szimplán csak a The Bad Plus névre hallgató trió zongoristája volt 2017-ig, majd az ECM-hez „szegődött”, és saját nevén publikált. Legújabb lemezét ugyancsak trió felállásban készítette két ikonikus amerikai jazzművész, Larry Grenadier és Jack DeJohnette társaságában, ezúttal már a legendás Blue Note számára.