Vörös László - vendégszerző
zongorista, Sárkányszelídítő Jazz Napok művészeti vezetője
Vasárnap nagyszerű hangulatban, a László Attila Fusion Circus fantasztikus koncertjével zárult a Dunakanyar egyik legjelentősebb háromnapos jazz-zenei rendezvénye, az esztergomi Sárkányszelídítő Jazz Napok. A negyedik alkalommal megrendezésre került koncertsorozat osztatlan sikert aratott mind a közönség mind a fellépő művészek körében.
Vasárnap nagyszerű hangulatban, fantasztikus produkciókkal zárult a III. Sárkányszelídítő Jazz Napok Esztergomban, ismét töretlen sikert aratva mind a közönség mind a fellépő művészek körében. A háromnapos rendezvény megvalósulását a Covid-19 okozta vírushelyzet sokáig bizonytalanságban tartotta, és bár több ötlettel is készültünk az esemény későbbi időpontra tolására, vagy akár online megtartására, de mint utóbb bebizonyosodott, jó döntés volt ragaszkodnunk az eredeti augusztus elejei időponthoz. Úgy érzem, egy ilyen hosszan tartó ’kulturális csend’ után nagy szüksége volt erre a rendezvényre a közönségnek és a művészeknek egyaránt. A családias hangulatú hétvégének ismét az esztergomi Szentgyörgymezői Olvasókör udvara és nagyterme adott otthont, mely idén újabb fejlesztéseken ment keresztül, hogy még jobban meg tudja idézni a pezsgő nyári fesztiválok hangulatát. Igényes zenei kínálatunkban továbbra is törekedtünk a legmagasabb művészi színvonal megtartása mellett a zenei sokszínűségre, nem köteleztük el magunkat a jazz egyetlen irányvonala mellett sem, törekedve arra, hogy mindenki találjon számára különösen vonzó zenei produkciót.
2016 decemberében született meg a fejemben a gondolat, hogy Esztergomban megpróbálok beindítani egy jazz klubot, melynek koncertjein ennek a kisvárosnak ezt a rétegzenét szerető lakói havi rendszerességgel összegyűlhetnek és élvezhetik az élő jazz varázsát. A helyszín a Szentgyörgymezői Olvasókör, melynek csapatával már sokat dolgoztam együtt. Ötletemet Polgár József, igazgató teljes mellszélességgel támogatta, és minden tőle telhetőt megtett, hogy minél jobb technikai és anyagi hátteret tudjon biztosítani a klubnak. Családtagjaim körében is hamar társakra találtam, mert a kezdetben még roppant szerény és bizonytalan anyagi források ellenére is csatlakozott hozzám két kiváló zenész Vörösné Strausz Eszter (fuvola, szoprán szax.) és Vörös Niki (ének) személyében, és lelkesen tervezgettük együtt klubunk jövőjét.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1
| ||||||
15
| ||||||
16
| ||||||
24
|
25
|
26
|
27
Dátum :
2024. dec. 27.
| |||
31
|