Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával létrejött „Jazz/Blues/Rock mini fesztivál turné” egyik célja volt, hogy a határon túl élő zenészeinket jobban megismertesse a hazai közönséggel, bevonja őket a hazai jazzközegbe. Ez szélesebb skálán a jövőben valóban gyümölcsöző kapcsolatokat hozhat. A másik, hogy különböző zenei irányzatokat képviselő együttesek zenéjét egymás közönségéhez közel hozzák, eddig is megvolt, hiszen a hazai közönség jazzkoncertekre járó részének is többnyire a rock és a blues hozta az első zenei élményeit, így még közelebb nem igen kerülhettünk egymáshoz, antagonisztikus ellentétek vitáink ellenére sem voltak közöttünk. A BJC-ben szerda este hétkor kezdődött hármas koncert is ezt bizonyította, melynek első fellépője a progresszív rock hagyományait folytató Android volt.

Az 1980-ban alakult, több tagcserét túlélt debreceni zenekar kezdetben az épp az előző évtizedben fénykorát élő progresszív rock klasszikusainak feldolgozásaival vált ismerté. A 70-es években a King Crimson, a Yes, a Genesis, az Electric Light Orchestra, az Emerson, Lake & Palmer, a Pink Floyd gyakran a klasszikus zenével vetekedő epikus, hosszan terjengős kompozícióit a tudatos, gyakran a jazzhez, a népzenéhez kapcsolható téma aprólékos, cizellált zenei kifejtése, és hosszú, virtuóz szólók, himnikus dalszövegek jellemezték. A rock háttérzenének is hallgatható ágazataival ellentétben zenéjüket a tudatos elmélyülésre hajlandó hallgatóknak szánták. A későbbiekben egyre több saját kompozícióval jelentkező Android is ezen az úton haladt tovább, egyedivé vált zenéjükben a progresszív rockot, a jazz, a népzene és a klasszikus zene elemeivel ötvözve. Legutóbbi lemezük, az „Another Midnight Ball” tavaly decemberben jelent meg CD formátumban, majd idén tavaszra az LP verzió is elkészült. Ebből a friss anyagból kaptunk ízelítőt a koncertjük kezdetén, az Android törzstagjai, a billentyűs hangszereken játszó Tőzsér József, a gitáros-énekes Dudás János, a dobos Mező Orbán, és a 2015-ben érkezett basszusgitáros-énekes Nikolin Zoltán, valamint a zenekarhoz 2018-ban csatlakozott újabb gitáros-énekes, Létmányi István előadásában.

Az „Another Midnight Ball” az álomról szóló négy, akár tételnek is nevezhető számból álló szvittel kezdődik, ebből gondolom az 50 percnyi időtartam miatt hagyták ki az elsőt (Dreaming in Daytime), mivel a turnén korábbi felvételeikből is válogattak. A koncertet nyitó másodiktól (REM Phase) viszont végig eljátszották (Dream of Prime Crime, Before Dawn), többeknek kedvet adva a CD megvásárolásához, amire aztán a szünetben lehetőség is nyílt. Előbb azonban a 2016-ban megjelent Embergép / Man Maschine albumról a bluesos gitárszólókkal megtűzdelt „Who Am I?” hozta lázba a közönséget, melyhez hozzájárult Dudás János és Nikolin Zoltán éneke is.

 A prog rock „nagyjai” között üde színfoltként tűnt fel a bristoli East of Eden együttes is, amely első, 1969-ben megjelent „Mercator Project” című lemezével beírta magát a rock történelmébe. Ezen két magyar vonatkozású kompozíció is hallható, a lemezborító tanúsága szerint a „Bathers” a „lake” Balatonban fürdőzőkről szól, a „Communion” írása közben a szerzőket a Bartók Vonósnégyes inspirálta. Azonban Tőzsér Józsefet talán inkább Steinbeck híres regénye, és az abból készült film inspirálhatta, hogy megírja az Android mai napig legjelentősebb munkái közé sorolt East Of Eden szvitet. A mű először 1995-ben kazettán, majd a zenekar első hivatalos kiadványaként 2009-ben CD-n is megjelent, azóta is folyamatosan játsszák, sőt a jelenlegi felállásban a számokat újra hangszerelve is felvették, és „East of Eden Revisited” címen High Definition minőségben 2019-ben újból kiadták. A legendássá vált instrumentális albumról ezúttal a „XVIth Century of Hungary” került a koncerten játszott repertoárba. Végül az Embergép (Man Maschine) lemezükön található két népdalfeldogozás tette teljessé azt a szerdai koncerten bemutatott széles skálát, amit a debreceni zenekar a progresszív rock hagyományokból képvisel. Először a többek, köztük a Csík zenekar által is feldolgozott „Én vagyok az, aki nem jó” („I Am the One”) nyitogatta a fellegajtót, majd a tervezett 50 percet betartva, az „A jó lovas katonának”(„Recruitment Song”) verbunkossal búcsúztak.  

A valóban rövid átállási szünet után a második részben fellépő Bukarestből érkező gitáros, A.G Weinberger zenekara illusztrálta a fesztivál egyik céljaként megfogalmazott határon túli zenei együttműködést. A Nagyváradon 1965-ben született Weinberger Attila igen fiatalon berobbant az erdélyi zenei életbe, alig múlt 20 éves, amikor negyedmagával Transylvanian Blues Community néven megalakította Románia első blues együttesét. A ’90-es évek elején már saját zenekart alapított, mellyel újabb elsőséget gyűjtött be, a Weinberger Blues Machine 1996-ban megjelent ‘Good Morning, Mr. Blues’ című albuma ugyanis az első hivatalosan kiadott blues lemez volt Romániában. 2000-től hat évig az Egyesült Államokban élt, ahol a bluest az anyatejjel magukba szívó mesterektől tanult, leste el fogásaikat. Nehéz időszakokat átélve végül Nashville-ben helyi zenészekkel sikerült egy lemezt készítenie, és a „Nashville Calling” lett az eddigi legsikeresebb albuma, világszerte 68000 példányban kelt el, egyes számait az amerikai bluesra szakosodott rádióadók a mai napig játsszák.

Visszatérve Romániába, országos tévé és rádióállomásokon saját műsort vezetett, és amellett hogy új zenekart szervezett, koncertekre is járt, főleg a Magyarországról érkezettekre volt kíváncsi. Kozma Orsi kvartettjével is visszajáró vendégnek számított Romániában, melynek tagjai Cseke Gábor, Hárs Viktor és Pusztai Csaba. Az ő egyik koncertjüket látogatta meg Weinberger Attila, akit annyira lenyűgöztek a hallottak, hogy Orsi zenekarából mind a három muzsikussal rögtön komoly tárgyalásokba kezdett. Ennek eredményeképp 2018 elején a budapesti Origó stúdióba vonultak, és rögzítették a „Reborn” című lemezt, amelyen egy amerikai vendégművész, Bob Mangolin slide gitáron, valamint két háttérénekes, Voga Viktória és Pusztai Kabelács Rita is közreműködött. Még az év októberében, Weinberger Attila első magyarországi fellépésén a Muzikum Klubban az alap kvartettel élőben is bemutatták. Attila a BJC-ben is főleg a „Reborn”, és a „Nashville Calling” anyagából válogatott, vegyítve pár régebbi klasszikussá vált blues feldolgozásával.

 Új formációjának tagjai közül a Hammond B3 orgonán és Fenderen játszó Szabó Zsolt Erdélyből érkezett, zongora, szintetizátor és harmonika szakon tanít szórakoztató zenét a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskolában és a brassói Tiberiu Brediceanu Művészeti Népiskolában. A billentyűs Kovács Péter Kovax is erdélyi, de a román forradalom után Budapestre költözött, session zenészként többek között Presser Gábor, Zorán és Demjén Ferenc koncertjein, lemezein játszott. A Tatabányán született Patyi Sándor elsősorban a Takáts Tamás Blues Band basszusgitárosaként vált ismertté, a Nagykátán született dobos, Adamecz József pedig többek között játszott a Cotton Club Singers, a Joe Fritz Band turnéin és lemezfelvételein, de a blues múltja is patinás, a Mini, a Palermo Boogie Gang, Muddy Shoes, no és a Hobo Blues Band, csak néhány zenekar ahol megfordult.

Muddy Waters, B.B. King, Willie Dixon, és persze a többi legenda. Zenéjük ma is él, a lábak önkéntelenül verik a ritmust, a kezek levegőgitározásra rándulnak, dögös a zene, olyannyira, hogy a dohányfüst sem hiányzik. Az ezen a változatos, forró hangulatú koncerten is hallatszott, az Egyesült Államokban hosszú éveket eltöltött AG Weinberger ráérzett és megtanult a mesterek módján zenét írni, gitározni és fekete hangon úgy bluest énekelni, ahogy csak Berki Tamás és Deák Bill Gyula tud. Emellett a számok között végig remekül kommunikált a közönséggel, röviden, szellemesen, olykor elgondolkodtatóan mesélve azok tartalmáról, keletkezési körülményeiről. Mindehhez még igazi show-t is tudott teremteni, a majd kétméteres, lenyűgöző energiát sugárzó gitárost és zenekarát a BJC közönsége is szívébe zárta. Attila a koncert utáni szünetben elmondta, fontos állami megbízást kapott, ezért is költözött Bukarestbe. A kulturális életben nagyjából a nálunk államtitkári pozícióhoz hasonló beosztásban elsőként újra el akarja indítani a Román Kulturális Intézet egykori igazgatóhelyettese, Bartha Csaba által 2008-ban beindított, több évadot megélt Román - Magyar Jazzmozdony sorozatot, amelyet az ötletgazda távoztával töröltek a menetrendből.

A rock és a blues után harmadikként került sorra a jazz, melyet ezen a fesztiválon a Djabe képviselt. A patinás múltra visszatekintő zenekart 1996-ban a gitáráron és ütőhangszereken játszó Égerházi Attila és a rendkívül sokoldalú színész-zenész, ütőhangszeres, néhai Sipos András (1954 – 2007) alapította. Égerházi Attila mellett törzstagnak számít az 1997-ben csatlakozott Barabás Tamás basszusgitáros, zeneszerző, aztán az évek során sok neves muzsikus megfordult a zenekarban, míg 2016-ban kialakult a jelenlegi öttagú felállás. A billentyűs Nagy János „Jancsa” és Al Di Meola dobosa, az énekével is lenyűgöző Kaszás Péter újonnan érkezett, a trombitán és szárnykürtön játszó Koós-Hutás Áron pedig már 2008-2010-ig tagja volt a zenekarnak.

A zenekartól megszokhattuk a minden részletre kiterjedő profizmust. Most is gondosan megtervezték koncertjük zenei ívét, koreográfiáját, és a lehetőségek adta látványtervét. Egy archív felvételekből összeállított videó-bejátszással indult a koncert, a szabadtéren felállított pódiumon a néptáncosok mögött látható transzparensek arra engedtek következtetni, valahol Erdélyben és Ceaușescu uralma alatt készülhettek a felvételek. Bevonult a zenekar, a háttér kivetítőn a legutóbbi, 2020-ban megjelent „The Magic Stag” (Csodaszarvas) albumuk borítóján is látható kép, Égerházi Imre (1925– 2001) festőművész, Attila édesapja alkotása. Az ő munkái ihlették az album zenei világát, az egyes szerzemények a képeihez köthetők, és ezeknek a képeknek a hatására írt szöveget a címadó kompozícióhoz az utóbbi 15 esztendőben velük több szinten együttműködő Steve Hackett és felesége, Jo. A koncert a „The Magic Stag” (a zenekartól ugyancsak megszokható módon CD, LP, DVD, és még további formátumokban és verzióban megjelent) albumának nyitó és címadó kompozíciójával indult. A zenekar egyik legsikeresebb, 1998-ban megjelent lemezének (és azóta lásd az előző zárójelben felsoroltakat, hozzátéve, hogy DVD változata eredetileg akkor még VHS kazettán került forgalmazásba) címadója, a „Witchi Tai To” következett, amely mint megtudtam, nem Jan Garbarek 1973-as azonos című lemezéről származó feldolgozás, mivel az indián származású Jim Pepper népdalfeldolgozását dolgozta fel a norvég szaxofonos is. A Csodaszarvashoz visszatérve elhangzott a „Power of Wings”, melyhez Pély Barna írt szöveget, majd a 2018-as „Flow” lemezről, mely természetesen az előbb felsoroltakhoz hasonlóan több formátumban is megjelent, a „Bubble Dreams” hangzott el. Az ötven percet utolsóként fellépve a közönség örömére is jócskán túllépve, még az először a 2001-es „Update” lemezen található „Clouds Dance”, a Csodaszarvas másik énekes száma, a „Down by the Lake Side”, majd egy fenomenális basszusgitár szóló Barabás Tamástól, és a Djabe az ezalatt magát kipihent többi tagja visszatértével a „4000” még a „Twenty Dimension” lemezről is belefért az időbe.

Az eddig 42 országban fellépett, több mint száz, különböző formátumban megjelent hivatalos kiadványt jegyző Djabe nem csak itthon aratott sikereket, nyert el díjakat (Magyar Hanglemezkiadók Díja, eMeRTon díj), hanem külföldön is számos elismerést kapott. Bár egy marslakónak először nem az ő lemezeikkel próbálnám első nap bemutatni a jazz szépségeit, de a következő napokban, mikor a jazz kapuit egyre tágabbra nyitnám, a földi zenével ismerkedő űrlény is csodálattal hallgatná a Djabe számára ismeretlen földrészek kultúrájából merítő zenéjét, és csak a zenekar különlegesen hangzó nevének eredetére kérdezne rá. A „djabe” a Niger-Kongo vidékén, Ghána és Elefántcsontpart területén kb. 23 millió ember beszélte akan nyelven szabadságot jelent. Ez a bizsergető „djabe” érzés járt át minket szerdán a BJC-ben.

Budapest Jazz Club, 2022. március 30.

Fotó: Somogyvári Péter