fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.

A vizsgák után, a diplomakoncerteket hallgathatták meg a Budapest Jazz Clubba látogatók három napon át. Az 54 éve működő jazz tanszékről, - melyet Binder Károly vezet,- kerül ki a magyar jazzélet legjava, köszönhetően a tanári kar odaadó, magas színvonalú, lelkiismeretes munkájának. Szerdán az LFZE Big Band és még két formáció koncertjét élvezhettük, és ismét meglepetéssel zárult a nap.

Ezen a héten a sok jó klubprogram és a diplomázó egyetemisták koncertjei mellett, két jazzfesztivál is lesz a fővárosban.

A Csillagvizsgálóban mindig egy fiatal tehetségnek adunk bemutatkozási lehetőséget.
Girincsi Fruzsina idén fog diplomázni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán. Az idei első Harmónia Jazzműhely Jazz-Csillagvizsgáló koncertjén Fruzsina volt az egyik, aki telt ház előtt mutatkozhatott be. A hétvégén pedig a Perpetuum zenekarával megnyerték a Budafoki Pincejárat Zenei Tehetségkutató versenyét. Kíváncsi voltam az idáig vezető útra, mik a jövőbeni tervei, hogyan látja egy fiatal énekesnő, milyen lehetőségek kínálkoznak számára a jazz zene világában.

Urbán Orsi hazánk egyik legjobb énekesnője. Érdekes, mély tónusú hangszínével sokféle zenei stílusban könnyeden és modorosság nélkül énekel. Akár big bandben, akár duóban vagy trióban, quartetben énekel, a saját egyéniségét adja, mindig magas színvonalú előadást nyújt. Együtt zenél Révész Richárddal, a Budapest Jazz Orchestra-val, és saját zenekaraival is sűrűn fellép. Egy év alatt a Harmónia Jazzműhely már harmadszor kéri fel Orsit, hogy lépjen fel az aktuális zenekarával. Hallottuk az Urbán Orsi Grouppal, az Urbán Orsi-Révész Richárd duóval, és most pénteken az Urbán Orsi Quartet lépett színpadra, ahol a partnerei, Kollmann Gábor szaxofonon, Révész Richárd zongorán és Czibere József ütőhangszeren kísérték. Még a koncert előtt kérdeztem Urbán Orsit a terveiről.

Nem lesz bábeli nyelvzavar Balatonbogláron, mert a kulturális határokat feloldja a jelenlévőket összekapcsoló közös nyelv, a zene. A május 30. és június 2. között megrendezendő Babel Jazz nem tömegrendezvény, nem egy nagy fesztivál. A Babel Sound olyan világzenei rendezvény, melynek célja, hogy különböző kultúrák és művészeti ágak interaktív találkozója legyen.

Május 31-én, pénteken ismét dupla koncertre várják a jazz kedvelőket a budai Fonóban. Az első részben Szelevényi Ákos triójának lemezfelvételét hallgathatják meg, a második részben pedig Bacsó Kristóf Quartetet.

Idén is megrendezésre kerül a Lamantin Impovizációs Tábor Szombathelyen, június 23-29. között. Az idei a 17. alkalom, hogy a fiatal és kevésbé fiatal jazz zenészek számára lehetőség nyílik az ismerkedésre, jó nevű tanároktól és persze egymástól is tanulni. A tábor alatt rendezik meg a Lamantin Jazz Fesztivált, így minden este jobbnál jobb, külföldi és hazai sztárok koncertjei színesítik a programokat.

László Attila Liszt-díjas gitárművész ősbemutatóra készül június 1-jén.

Ahogy a címből kiderül, egy rendkívüli, megismételhetetlen nappal ért véget az egyetemisták vizsgakoncertje 2019-ben. Igaz, a jazz mindenképpen megismételhetetlen, az utolsó nap mégis tartogatott egy nagy meglepetést. De először nézzük az egyetemisták pénteki jobbnál jobb koncertjeit. És persze ismét kiemelném a BJC hangtechnikusát, Novák Marcit, aki mindhárom nap biztosította a zenészeknek a tökéletes hangot.

Csütörtökön sem szűkölködtünk a tehetségekben. Talán a jobb időnek köszönhetően, szép lassan félházig telt a BJC koncertterme. Aki esetleg pénteken el tud lógni, vagyis előbb be tudja fejezni a munkáját, annak ajánlom, hogy a Szaxofon Quintetet és Lakatos Ági énekegyüttesét mindenképpen hallgassa meg, és ha már ott van, a többi zenekart se hagyja ki.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005