

Első alkalommal rendezik meg Babos Gyula nevével és emlékére az első Babos Gitárversenyt.
Idén is megrendezi a Müpa, nagy sikerű tehetségkutatóját a Jazz Showcase-t. A háromnapos fesztiválon hat zenekar kap bemutatkozási lehetőséget nagy számú közönség előtt a helyszínen és online.
Rákosmentén a tavalyi Müpa Jazz Showcase különdíjas zenekara, a Nagy Noémi Quartet ad koncertet vasárnap.
Február 4-én hirdették ki a Grammy-díjakat Los Angelesben (ami azt jelentette, hogy a magyar idő szerint hajnali 1 órára lett vége az élő közvetítésnek).
Enyedi Sugárka dalszerző-jazzénekes legújabb, 4. lemeze az 'Everyday happiness' címet kapta.
A helyi művelődési házban havi rendszerességgel fognak jazzkoncerteket rendezni.
Két pályázatról kaptunk hírt a Jazz Szövetségtől. Az egyik magyar, a másik francia.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és dátummal is megjelölte a Hymnus, a Magyar nép zivataros századai című költeményét.
A következő koncert a Háló Jazz Klubban január 16-án lesz 19 órakor: Contempo Trio
A tragikus hirtelenséggel tavaly augusztus végén, 46 éves korában elhunyt Szandai Mátyásra emlékeznek a BMC nagytermében szombaton.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
4
Dátum :
2025. márc. 4.
|
6
Dátum :
2025. márc. 6.
|
9
Dátum :
2025. márc. 9.
| ||||
10
|
15
|
16
| ||||
17
|
18
Dátum :
2025. márc. 18.
|
20
Dátum :
2025. márc. 20.
|
22
|
23
| ||
24
|
25
Dátum :
2025. márc. 25.
|
26
Dátum :
2025. márc. 26.
|
27
Dátum :
2025. márc. 27.
|
29
Dátum :
2025. márc. 29.
|
30
| |
31
|