

Augusztus 27-én jazznappal zárják a nyarat a győri jazzkedvelők a Harmónia Jazz Udvarban. Három fellépő zenekar tagjai a hazai jazzélet kiválóságai.
Ma még lehet szavazni ma az International Visegrad Fund kiírására a Facebokon.
A Virtual Reality-t, azaz virtuális valóságot már nemcsak a játékoknál, hanem a koncerteknél is alkalmazzák. Az Ineffable ezzel a különleges technikával készítette el új lemezének bemutatókoncertjét, melyet szombaton lehet először megnézni.
A MAO tripláz a Szent István Napi ünnepségen, Budapesten.
Az 1998-ban alakult Budapest Jazz Orchestra, mely hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb big bandje, augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén, Szigetszentmiklóson ad nagykoncertet.
Idén is folytatódik a MAO Street Music sorozata.
A VeszprémFesten belül az Óváros téren jazz-zenekarok is fellépnek esténkén a Rozé, Rizling és Jazz Napokon augusztus 13. és 22. között.
Az idén 30 éves fesztivál, augusztus 13-án, pénteken kezdődik a Zempléni-hegység lábánál, a szőlődűlők között elhelyezkedő kis falvakban. A 10 napos kulturális fesztiválnak 19 város és falu ad otthont, Tarcaltól Sátoraljaújhelyig.
A Magyar Jazz Szövetség Pege Aladár emlékére jazz nagybőgőversenyt hirdet fiatal jazz nagybőgősök részére, Egri János ötlete alapján.
Az Alba Regia Feszt azon kevés fesztivál között volt, akik tavaly is megrendezték a jazzfesztiváljukat. Idén augusztus 9. és 11. között élvezhetik a Székesfehérvárra érkezők a jobbnál jobb jazz-zenekarok előadásait, összesen 10 zenekar lép fel.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
4
Dátum :
2025. márc. 4.
|
6
Dátum :
2025. márc. 6.
|
9
Dátum :
2025. márc. 9.
| ||||
10
|
15
|
16
| ||||
17
|
18
Dátum :
2025. márc. 18.
|
20
Dátum :
2025. márc. 20.
|
22
|
23
| ||
24
|
25
Dátum :
2025. márc. 25.
|
26
Dátum :
2025. márc. 26.
|
27
Dátum :
2025. márc. 27.
|
29
Dátum :
2025. márc. 29.
|
30
| |
31
|