fbpx

"...úgy éreztünk, hogy egy családba tartozunk." – interjú Filip Dinevvel

2021. január 05.

Az Erasmus programról általában akkor hallunk, ha körülöttünk valaki megnyeri az ösztöndíjat, de azzal már kevésbé törődünk, akik hazánkba nyernek ösztöndíjat.  Magyarországon tölthetnek el fél vagy akár egy évet, hazai egyetemen. Filip Dinev Macedóniából került a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre e programnak köszönhetően, amiből egy lemez született.

2019-ben, amikor utoljára tudósíthattunk az L.F.Z.E. év végi vizsga- és diplomakoncertjeiről hallhattuk Filip Dinev gitárost épp a címben szereplő „Budapest” kompozíciójával. Azóta pedig Németországban él és dolgozik. Nemrég jelent meg egy olyan album, amin két évfolyamtársa működik közre az új lemezen, mégpedig a magyar-francia Pierre Martin, aki ugyancsak ösztöndíjjal tanult jazzdob szakon hazánkban és Arday Dániel bőgős. Mi is jutott eszembe először hallgatva a lemezt? Intelligens, érdekes, izgalmas hangzás, a profi gitáros mögött egy biztos ritmusszekcióval, sőt a dobos időnként kilép a „csak” kíséret szerepből.

Filip Dinevet kérdeztem a lemezről, a Zeneakadémiás éveiről és a jövőről.

  • MagyarJazz: Nagyon öröm, mikor itt tanuló diákok tudnak olyan kapcsolatot kiépíteni, ami később munkakapcsolattá válik. Sok évfolyamtársaddal tartod a kapcsolatot? Miért pont Danival és Pierre Martinnal készítetted el a Szvetlo című lemezt?
  • Filip Dinev: Teljesen egyetértek, áldás volt a budapesti közösség és a nemzetközi világ része lenni. Miután elkészült az album, még érzelmesebb lettem a város iránt. Hiányoznak az emberek, a koncertek, a kocogás a Margitszigeten és a klasszikus Lehel piaci vásárlások.
    Természetesen az akadémiai kapcsolataim megmaradtak. Igazából meghívtak mindannyiunkat egy kedves esküvőre augusztusban, amin a lezárás miatt nem tudtunk részt venni. Mindig jó ötlet Budapest és a barátok meglátogatása.
    A „Szvetlo” lemez csak úgy megvalósult, amiért hálásak vagyunk. Nem tudtuk, mit várunk, amikor elkezdtünk játszani, de a dolgok elkezdtek épülni szép lassan, és a koncerteken a közönség jól fogadta a triónkat. Meggyőződtünk arról, hogy lemezt kell készítenünk, amiben Dani és Pierre szuper segítőkészek voltak.

 

  • MagyarJazz: A lemezen több magyar cím is szerepel. Mindegyik szám saját szerzemény? Miért Budapest a 2019-ben is hallott szám címe, aminek olyan egyedi zenéje van, hogy amint meghallottam, tudtam, hogy ez szólalt meg a diplomakoncerten is másfél éve. Miért „Vonatok” és „Megmagyarázhatatlan” a másik két cím? Ez utóbbira van ötletem, talán a kimondhatatlansága miatt választottad. :)
  • Filip Dinev: Az új „Szvetlo album 6 eredeti, saját kompozíciót, 1 jazz standardet és egy filmzenét tartalmaz. Öt eredeti dallamért én vagyok a felelős (bűnös), Pierre Martin pedig a „Megmagyarázhatatlan” című számot írta. Nagyon örülök, hogy ilyen hosszú idő után megismerted a „Budapest” című szerzeményemet. Őszintén szólva, ez még mindig a legkedvesebb kompozícióm, és ez az, ami leginkább emlékeztet a gyönyörű Budapestre. Az első napokban írtam, amikor beköltöztem a lakásomba – gondolom az arisztokratikus érzések és az üres szoba miatt cseng jobban az első akkord, mint kellett volna. Ez megfogott, haha. :)  Ezzel pont ellentétes érzés a „Vonatok” című szám, amit Budapesten töltött utolsó napjaimon írtam. Hosszú vonaton kellett volna mennem Hamburgba, ami kiváltott valamit. Elárulom, érzelmesen viszonyulok a budapesti tömegközlekedéshez. Hiányzik a vonat és a 4/6 villamos. Haha, még emlékszem milyen volt december 31-i éjszaka. Kíváncsi lennék, mit mond Pierre a „Megmagyarázhatatlan” darabjáról. Csak annyit mondhatok, nekem még mindig kimondhatatlan ez a cím.

-

  • MagyarJazz: A trió neve és a lemez címe Szvetlo. Mit jelent ez? És miért pont ez lett az album neve?
  • Filip Dinev: A „Szvetlo” macedón/balkán szó "Светло/Svetlo", ami „Fény”-t jelent. Néhány név javaslata után ezt választotta ki Dani és Pierre. Természetesen mindannyian szeretjük a fényt. Szilárdan hiszek a jóban, a kedvességben, az erkölcsi értékekben és egy kis akaratosságban a jó cél érdekében. Mindannyiunknak szüksége van egy kis fényre az életünkben.

 

  • MagyarJazz: Hol vettétek fel a lemez anyagát? Még a koronavírus előtt sikerült a felvétel? A karantén alatt pedig dolgoztatok rajta? Mindannyian?
  • Filip Dinev: Szerényen mondom csak, hogy ezt az audiovizuális felvételt egy ex-jugoszláviai kisvárosi színházban, Gevgelijában, a szülővárosomban készítettük, Macedóniában. Áldás volt Danit és Pierre-t a szülővárosomban köszönteni! Megkóstolták a pompás hagyományos recepteket és Pierre-nek megengedtük, hogy egyen házi füge lekvárt fehér sajttal. Félig francia lévén, azt hiszem ez megengedhető… A felvételt három hónappal azután, 2019 szeptemberében készítettük, hogy elhagytam Budapestet, és egy héttel azelőtt, hogy elindultam volna Hamburgba.

 

  • MagyarJazz: Visszatérve az egyetemi évedre, ugye két szemesztert jártál Budapesten? Úgy látom, ahogy a beszámolót átnéztem, hogy még a big bandben is játszottál. Milyen élmények értek itt? Kik voltak a tanáraid?
  • Filip Dinev: Pontosan, közel egy évig éltem Budapesten. Örökké hálás vagyok az LFZE-nek és az egész jazz tanszéknek, különös tekintettel a mindig inspiráló tanáraimnak, Juhász Gábornak, László Attilának, Bacsó Kristófnak és a többieknek, akik önzetlenül inspiráltak bennünket fejlődésre, és mindig szívélyesen fogadtak minket. A BJC-ben a vizsgakoncertünkön úgy éreztünk, hogy egy családba tartozunk. Sokat jártunk szórakozni, játszottunk, gyakoroltunk és rengeteget főztünk. Sok új embert ismertem meg és igazi barátságok szövődtek. Valahogy egyszerre volt őrült és eredményes.

 

  • MagyarJazz: Mesélsz egy kicsit, milyen a helyzet most Németországban? Mennyire segítik a művészeket?
  • Filip Dinev: Jelenleg nincsenek élő koncertek és várhatóan ez nem fog változni a közeljövőben. De a német állam a koronavírus kezelésére elkülönített egy nagyobb összeget a művészek és szabadúszók számára. Valójában ez az összeg kb. 50 milliárd euró, ami azoknak a művészeknek jut, akik dolgoztak a vírus előtt. Diákok számára ez bonyolult…néhány alapítvány nyújt számukra támogatást. Ezek a támogatások sokat segítettek a művészek nehéz helyzetén. Nagyon remélem, hogy a többi európai ország is követi ezt a példát. Külföldi hallgatók számára mindig nehéz megérteni a dolgok működését, de vannak lehetőségek.

 

  • MagyarJazz: Hogyan tovább? 2019-ben voltak koncertjeitek az iF Caféban is. Ez az érdekes nemzetközi jazz trió, amiben a magyaron kívül a balkán és a francia hangzás is fellelhető, most nehéz helyzetben van a lezárások miatt. Tervezitek, - ahogy megnyílnak a határok,- hogy turnéra indultok?
  • Filip Dinev: Szeretnénk Magyarországra eljutni 2021-ben. Játszottunk már több budapesti, szegedi, debreceni klubban, és erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy egy magyarországi turnén bemutathassuk új anyagunkat 2021-ben. Az a célunk, hogy kezdetnek kis túrákat tegyünk Magyarországon, Macedóniában, Németországban és Franciaországban. Őszintén szólva, nem vagyunk könnyű helyzetben, bizonytalan a szervezés, a művészeknek segítségre van szükségük.

  • MagyarJazz: Mivel foglalkozol Németországban? Milyen zenekarokban szerepelsz?
  • Filip Dinev: Miután Budapestet elhagytam, felvételt nyertem a hamburgi „Hochschule für Musik und Theater”-be, a Dr. Langner Jazzmaster programjába. Jelenleg ott végzem a mesterképzést. Ha már zenekarokról van szó, itt van egy saját trióm, valamint a Harrison’s Quartetben játszom, és vannak még más projektek is kilátásban. Nem könnyű egy idegen ország zenei életébe bekerülni, bizony sok türelmet és időt igényel. Reméljük, a tavaly lemondott lehetőségeket 2021-ben tudjuk pótolni.

 

  • MagyarJazz: Tervezel még nemzetközi összefogásban készült lemezt?
  • Filip Dinev: Természetesen igen. Már dolgozom néhány új anyagon, és amikor eljön az ideje, remélhetőleg érkezhet az új album. De kérem, most hallgassák meg ezt, haha! :)

 

Fotó: Filip Dinev

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005