

Március utolsó napján tartja a Jazz Szövetség az első Dandó Péter Jazz Basszusgitárversenyt.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban március 28-án, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Horváth Szabolcs Quartet
Elég ritkán jutok el - szolnoki lakcímemről - Válik László koncertjeire; legutóbb 2012-ben a Mediawave komáromi eseményén láttam őt élőben. Azóta beszereztem tőlük egy vinilt (már a fenti néven), és kíváncsian vártam a következőt. Nem csalódtam.
A St. Pöltenben élő kiváló trombitaművész, Thomas Gansch Szolnokon lép fel a BJC Big Banddel, másnap pedig mesterkurzust is tart.
Hárs Róza a Zeneakadémia utolsó éves hallgatója jazzének tanár szakon. Az idei Müpa Jazz Showcase-en két produkcióban is maradandót alkotott és összesen öt különdíjban részesült.
Állok a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ lépcsőjén. Arra várok, hogy valakinek feltehessek egy kérdést. Szerencsére jön József, aki maga is nagy zenebarát. Feltehetnék egy kérdést? Ember! Most jövők a Kanizsa Big Band koncertjéről – förmed rám József, majd hangosan felröhög. Milyen volt? Ó, hát a Béla –Vámos Béla a Kanizsa Big Band vezetője - a szerk. – egy nagy varázsló, a zenekar és a koncert pedig szuper volt! Ez a párbeszéd persze fiktív, de akár meg is történhetett volna március 22-én a Kanizsa Big Band 20 éves jubileumi koncertje után. Ezen az esten a változó felállásban, jelenlegi és a régi tagok játszottak. Az estre két kiváló zenészt Berdisz Tamást (dob) és Elek Istvánt (szaxofon) hívták meg.
Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonságokról ír nagyon röviden, kifejezetten figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)
A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve), valamint a markánsan egyéni hangzást produkáló formációkat, a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna. A zenei illusztrációk a youtube-ról valók, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek.
A rendkívül gyakori magyar név a múlt század 60-as és 70-es éveiben a zenei világ egyik emblematikus fogalmává vált világszerte. Rövid életű hazánkfia üstökösként tűnt fel, és fényes pályát bejárva hunyt ki. Minden idők leghíresebb magyar jazz-zenésze volt, érdekes, hogy a másik két nemzetközi elismertségre szert tett muzsikus – Zoller Attila és Bacsik Elek – is gitárosok voltak. (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)
A Koncz Kriszta Group debütáló albuma messzire repít és közel hoz: a személyiség legbelső magját utazza körül. Egyszerre köti össze az Univerzum legtávolabbi pontjait fénysebességgel cikázva múlt és jövő között; és van jelen véges-végig valahol a tökéletes középpontban, egy fűszál növekedésének szemlélődő lassúságával reflektálva minden pillanatra a jelenben és minden pillanatban a jelenre.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban március 21-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Liane Carroll
Március 11-én a Háló Jazz Klub 155. estjén ismét egy különlegességgel örvendeztette meg a jazzbarátokat. A Budapest-díjas Juhász Gábor triója ezen az estén egy kiváló vendég muzsikussal bővült ki, Holló Auréllal, akit legtöbben a Bartók - Pásztory-díjas Amadinda együttes ütőseként ismernek, és kevesebben arról, hogy az utóbbi években a pedagógiai munkássága mellett intenzíven foglalkozik jazzvibrafonozással is.
Nagy a pörgés mostanában a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Jazz klub/Zeneklubjában. Az egymást érő rendezvények mindig valami különleges élménnyel várják az érdeklődőket. Most sem volt ez másként, hiszen március 14-én az Elek István - Gyárfás István duó koncertjére került sor. A jazzesten a klub házizenekara a ZNS együttes is fellépett.
Már a 2000-es évek elejétől egymást érik a centenáriumok, hiszen a jazz első, nagy formátumú és ismertté vált generációjának „hősei” a múlt évszázad első évtizedeiben születtek. A MAO kamaraegyütteseinek bemutatásában havonta sorra kerülő „legendás albumok” nem feltétlenül igazodnak a kerek évfordulókhoz, de többször volt erre is példa. A nagy afro-amerikai gitáros, Wes Montgomery 1923. március 6-án született.
Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonságokról ír nagyon röviden, kifejezetten figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)