fbpx

Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)

A Balaton-felvidéken tegnap kezdődött hazánk legnagyobb összművészeti fesztiválja, ahol minden nap lesz jazzkoncert sok egyéb program mellett. A forró nappalokat hűvös éjszakák követik, de úgy tűnik, hogy megúszhatja sár nélkül a fesztivál közönsége a következő hetet.

A műfaj természetéből és a zenészek egyes köreinek közeli művészi koncepciójából adódóan gyakorlottabb jazzbarátok könnyen következtethetnek arra, hogy egy-egy neves jazz nagyság milyen felállásban készíti el soron következő lemezét.

Elek István 70

2025. július 17.

A Szabó Gábor-díjas Elek Istvánt köszöntjük kerek születésnapján.

A speciális gitározási technikájáról is ismert világhírű jazzgitáros, zeneszerző egy hónap múlva ismét Magyarországon lép fel.

Az elmúlt napokban került fel a különböző megosztókra a CD formában is elérhető, Iain Ballamy - Szabó Dániel Quartet angol-magyar koncertalbuma, a No Blues On The Danube. A lemez producere munkatársunk, Pallai Péter, aki másik állásában a Harmónia Jazzműhely alapítója.

Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)

Egyre kevesebb lemezkritika jelenik meg hasábjainkon, mivel a hazai piac túl kicsinek bizonyul ahhoz, hogy a külföldi lemezkiadók többsége fizikai változatban elküldje nekünk a termékeit. A terepet ma már a fizetéses megosztók uralják, mint például a Spotify. Munkatársunk, Pallai Péter, aki továbbra is híve a jazz fő áramlatának, amit „jazzes hangzású jazzként” szokott emlegetni, néhány, a Spotifyon fellelhető idei albumra hívja fel a figyelmét a hozzá hasonló ízléssel rendelkezőknek.

Siófok neve egybeforrt a New Orleans-i Jazz Fesztivállal, amit már 22. éve rendeznek meg.

Július 6-án Nagykanizsa egyik városrészében, Kiskanizsán adott koncertet az idén 40. születésnapját ünneplő Hot Jazz Band. A Hagyományok Napja és Búcsú rendezvényén a változatos programokban helyet kapott a jazz is, ami nem meglepő, hiszen hosszú évtizedekre visszanyúlóan itt működik Nagykanizsa egyik jazz klubja. A hazai fesztiváldömpingben különös jelentőséggel bírnak az ehhez hasonló színvonalas rendezvények, hiszen ezek idegenforgalmi szempontból is jelentőssé válhatnak és hatásukban túlmutathatnak a helyi érdeklődésen.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

A Balaton körül is elindulnak a fesztiválok a héten. Szerdától szombatig Balatonbogláron várja a már hagyományos, idén 25 éves jazzfesztivál a jazzkedvelőket.

A műfaji határok elmosódása, azok átlépése, nevezzük bárhogyan is ezt a – minden zenebarát által – jól ismert folyamatot, nagyban hozzájárult a világzene fogalmának kialakulásához. Hogy ez mennyire így van, ezt jól illusztrálja az arab lant, az oud mesterének, Anour Brahemnek munkássága és legújabb lemeze, amelyen két „márkás” jazzmuzsikus is közreműködik: Django Bates és Dave Holland!

Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)

Veszprém óvárosa idén nyáron ismét megtelik ízekkel és zenével: hagyományosan megrendezésre kerül a kulináris élményekre építő, zenei sokszínűséget kínáló (jazz)fesztivál. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is visszatérnek a jól ismert zenekarok, így a törzsközönség biztosan megtalálja a kedvenceit.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
8
16
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-25 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005