Az indok mindenki előtt világos. A pandémia nem ölheti meg a zenét. A hazai kezdeményezésű Jazznap-hu két szempontból is újító nemzetközi viszonylatban. Egyrészt immár nyolc éve ingyenes koncertek keretében népszerűsíti a műfajt, másrészt pedig az idén nem csak magán a Nemzetközi Jazznapon, április 30-án, hanem már a megelőző két nap is felvillantja országunk tehetségesnél tehetségesebb zenészeit. #JAZZDAY
A hazai kezdeményezésű Jazznap-hu, a Nemzetközi Jazznap megünneplésére ingyenesen rendezett események sora a virtuális („villany”) térbe kényszerül, ahogy tavaly is. A nyolc évvel ezelőtti induláskor meghatározott eredeti célját azonban így is megpróbálja teljesíteni, új közönséget igyekszik szerezni a műfajnak az NKA támogatásával.
A szlovákiai Dunaszerdahelyen a DS Jazz Club fiatal jazz-zenészeket mutat be a Jazznapon.
A Metronóm Jazz Clubból az online közvetítést április 29-én 21 órától lehet elérni a Facebook oldalukon és a JazzNap oldalon, ahol a Nagy Emma Quintet lép fel.
Mindketten igen széles zenei spektrumon mozognak, közös zenéjükben meghatározó az elektronikus hangzás, de jelen vannak pop-, rock- és jazzelemek, valamint sok improvizáció is.
Több hét kihagyás után, szerda este a Könnyen érthető jazz sorozat folytatódik a Fonónál.
Négy koncert egy nap különböző stílusban.
A Fábián Juli Emlékalapítvány pályázatot hirdetett a zeneiparban dolgozó és munka nélkül maradt háttérmunkásoknak.
Az idén 50 éves Nagy János lemezbemutató koncerttel ünnepli a kerek évfordulót a Budapest Jazz Clubban a Free Style Chamber Orchestrával.
Bolyki Sára és unokatestvére Bolyki Tamás a konzis éveikről írtak dalt.