Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.
Tegnap rendezték meg a Magyar Jazz Szövetség éves taggyűlését. Minden évben a közgyűlés szavazással zárul, amikor három díjra szavazhatnak a jelenlévők (plusz azok, akik meghatalmazást adnak képviseletükre másnak). A három díj: a Szabó Gábor-díj, a Pernye András-díj és a Gonda János-díj.
Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres női jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon. Ha két ugyanolyan jó zenész közül kell választania a zenekarvezetőnek, vajon a nőt vagy a férfit fogja választani? Tudunk-e, merünk-e erről beszéni?
Nemrég, két hónapja volt egy gitáros csúcstalálkozó az egyik külvárosi klubban, ahol a klub művészeti vezetőjének, Gyárfás Istvánnak a 60. szülinapját ünnepelték, február közepén pedig a hegedűsökre is sor került, a Háló Jazz Klub művészeti vezetője, Deseő Csaba 84. születésnapja alkalmából.
Szakcsi Jr legújabb formációja február 25-én, szombaton mutatkozik be a közönségnek a BJC-ben.
Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.
Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.
A Symbiosis 5 nyerte meg január végén a Müpa Jazz Showcase versenyét. Ez annál is inkább így van, mert a zsűri és a közönség is hasonlóan döntött, így dupla győzelem az övék.
Interjú a lemezbemutatóra készülő Cseh Péterrel, aki pár éve diplomázott a Zeneakadémia Jazz Tanszékén, pár hónapja pedig már a Bartók konzi jazzgitár tanára.
Háromnapos improvizációról szóló eladássorozatra készülnek különböző műfajok jeles képviselői a Magyar Zene Házában március elején.
Ahogy már a beharangozóból és a verseny eredményeiből kiderült, nemcsak két zenekar versenyzett a Müpa tehetségkutatóján, hanem összesen a háromnapos megmérettetésen 6 zenekarnak jutott erre lehetőség.