fbpx

Hírek

A tudomány területén évekig tartó kutatások és eredeti publikációk sora kell hozzá, hogy ismert és elismert legyen valaki. A csillagászok között néha a véletlen szerencse is elég, jókor kell jó felé nézni. A jazz égboltjára ma két dolog repíthet valakit rövid idő alatt: az istenáldotta tehetség, meg a közösségi média. Ha mindkettő adott, akkor bukkanhat fel úgy valaki a jazz planétán, mint Samara Joy, átvéve 23 évesen két Grammy-t, ahogy ő tette Los Angelesben február 5-én.

„A Zene a Legnagyobb. Ha egyszer azt hitted, legyőzöd, jön egy újabb lecke, amiből tanulhatsz.” – olvasható az 1943. február 6-án Egerben született Liszt Ferenc-, eMeRTon-, és Szabó Gábor-díjas zongoristánk, Csík Gusztáv honlapján. A kiváló zongoristát rendkívül gazdag pályafutása főbb állomásait felidézve köszöntjük 80. születésnapján.

November elején megjelent a 2023-as Grammy-díjra jelöltek névsora, majd február 5-én Los Angelesben, a Crypto.com Arénában átadták a Grammy-díjakat.

Szoros a határidő, mert február 20-ig lehet jelentkezni a versenyre, tehát be kell adni a versenyműveket.

Budafoki és bukaresti felhívások jelentek meg fiatal zenészeknek.

A most is aktív, a mintegy félévszázada a világ legjobb dobosai között jegyzett Al Foster végigmuzsikálta egész életét, a jazz történetének napjaink zenéjét leginkább meghatározó korszakait.

Egy évet záró és egyben évet kezdő cikknek mindig szólnia kell arról, mi van mögöttünk és mi lesz előttünk. Természetesen érdekes statisztikát is elrejtettünk a tervek között.

A Jazz.hu az Óévben is megszavaztatta olvasóit, hogy kiket tartanak a legjobb jazz-zenésznek a különböző kategóriákban.  2022 végén a zongoristák közül, nem meglepően Szakcsi Lakatos Bélát posztumusz választották elsőnek. A legjobbnak ítélték a László Attila Fusion Circust, valamint a lemezüket is, sőt a zenekarvezetőt. László Attila mind a zeneszerző, mind pedig a hangszerelő kategóriában is az első helyen végzett. Rajtuk kívül Ocsovay Damján, Pocsai Kriszta, Oláh Krisztián, Tálas Áron, Juhász Gábor, Fonay Tibor, Soso Lakatos Sándor, Barabás Lőrinc, Borbély Mihály, Lantos Zoltán, Csízi László, Horváth Kornél kapta saját területén a legtöbb voksot. Összesen több mint 4000 szavazat érkezett a Jazz.hu olvasóitól a november 21-től december 27-ig tartó szavazási periódus alatt. Idén minimális volt a duplán szavazók és a nem létező e-mail címet megadók száma.

A kritikusi, vagyis a szerkesztőségi szavazás eredményét nem mutattuk meg, hogy ne befolyásolja olvasóinkat. Most kiderül, hogy az ABC sorrendben állított nevek igazi sorrendje hogyan alakult a kategóriákban azoknál, akik nagyon sok kitűnő koncerten jártak, és néhányról írtak is. Posztumusz Szakcsi Lakatos Béla kapta az első helyet a jazz-zongorista kategóriában. Az egyes kategóriákban a Modern Art Orchestra, Berki Tamás, Pocsai Kriszta, Oláh Krisztián, Premecz Mátyás, Juhász Gábor, Orbán György, Horváth Pluto József, Soso Lakatos Sándor, Fekete-Kovács Kornél, Dresch Mihály, Lukács Miklós, Csízi László, Szaniszló Richárd, Fenyvesi Márton végeztek az élen.

Idén már pár voks híján 4000 szavazat érkezett be, így a tavalyihoz hasonlóan, idén is sokan osztották meg véleményüket a jazzportállal.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk a Jazzation acapella zenekar karácsonyi koncertjének kis részletével.

November 21-én kértük meg a kedves olvasóinkat, hogy szavazzanak a legjobbakra a jazz-zenészek, jazz-zenekarok és jazzlemezek közül, az egész éves teljesítmények alapján.

A közelmúltban több díjat is átadtak, de mi csak a Junior Prima díj győzteséről, Horváth Balázsról írtunk.

November közepén írtuk meg, hogy önkéntes munkában tartja fent a Jazzponthu Kulturális Alapítvány szerkesztősége a portált.

A 67 éves korában elhunyt road, zenészek, zenekarok szállítója, Hagyma búcsúztatójára december 6-án kerül sor.

Ittzés Tamással nemrég készült interjú a kecskeméti Jazzfőváros szervezésével kapcsolatban.

Kulturális szervezetek számára a közös alkotásra, együttműködésre, kísérletezésre, innovációra, mobilitásra és az egymástól való tanulásra biztosítanak lehetőséget az alábbi pályázaton keresztül.  

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005