Az Artisjus kiosztotta a pedagógusoknak és az előadóművészeknek az elismeréseket, mellyel köszönetet mondanak a kortárs zene terjesztőinek.
Nagy szabású évzáró Jazzpresszó programmal készülnek Rákosmentén, ismét gitárosok felvonulása várható a XVII. kerületben.
Az idei év kulturális programjai a szokásosnál is erősebben zárulnak Nagykanizsán. Érvényes ez a helyi jazzéletre is, ahol nagyon színes felhozatal várható decemberben. A gazdag kínálatban a nemzetközi jazzszíntér képviselői mellett hazai és helyi fellépők is szerepelnek.
A jazzélet kiemelkedő alakja, a Liszt-díjas jazzdobos, Kőszegi Imre december 6-án, éppen a nyolcvanadik születésnapján ünnepi műsorral készül az Óbudai Társaskörben.
A következő koncert a Háló Jazz Klubban november 22-én lesz 19 órakor: Varga Bendegúz Quartet
A Jazz.hu portál meghirdeti éves szavazását 26 kategóriában, hogy olvasóink megválaszthassák az év zenészeit. December 27-éig lesz alkalmuk az olvasóknak szavazni az összeállított lista alapján az év legjobb jazz-zenészeire és albumára.
Pénteken adták át a Budapest Díszpolgára díj mellett a Budapestért díjat és a Pro Urbe Budapest díjat.
Az egyik legtöbb felvétellel rendelkező, a modern jazzdobolás úttörőjeként számontartott Haynes több, mint 70 éves pályafutása alatt olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Lester Young, Charlie Parker, Stan Getz, Bud Powell, Art Pepper, Freddie Hubbard, Sonny Rollins, de együtt turnézott a csodálatos hangú Sarah Vaughan énekesnővel is.
Al Di Meola és Mike Stern is a jazz-rock érzést adja át majd a közönségnek vasárnap este.
Kiírta a jövő évi pályázatait a Nemzeti Kulturális Alap, melyben vannak többek közt alkotókat, koncerteket, táborokat támogató pályázatok is, de diákok zenei nevelésére is lehet pályázni.