Frissítve a megemlékezés, Berkes Balázs nekrológjával kibővítve olvasható a visszaemlékezés. Gonda János a magyar jazzoktatás megteremtője március 10-én hunyt el hosszan tartó betegség után. A MagyarJazz felkért nyolc, a Gonda tanár úrhoz legközelebb álló muzsikust, akikkel a haláláig szoros kapcsolata volt, hogy meséljenek róla. Balázs Elemér, Bágyi Balázs, Deseő Csaba, Kőszegi Imre, László Attila és Márkus Tibor eleveníti fel emlékeit. Még két jazz-zenész nekrológját várjuk, közöljük, ahogy megérkeznek. Van egy kakukktojás is, lapunk főmunkatársa, szerzője, Márton Attila méltatása.
Most kaptuk a hírt a Magyar Jazz Szövetség alelnökétől, Bordás Józseftől, hogy Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést adományozott neki Áder János.
Az első évben, 2018-ban Berki Tamás, majd tavaly, 2020-ban Gayer Ferenc vehette át az új elnevezésű díjat. Idén is volt jelölt a jazz-zenészek között, ám nem kapta meg az elismerést. Azonban lássuk, az egy éve indított sorozatot, amelyben jazz-zenészeket faggattam arról az interjúk végén, milyen elnevezést adnának legszívesebben a Máté Péter-díjnak, hogyan neveznék át a számukra fontos, ám nem megfelelő névre átnevezett díjat.
November 24-én hirdették ki a 63. Grammy-díj jelöltjeit a 2021-es évre. Január 6-án érkezett a hír, hogy a 31-ére meghirdetett díjkiosztót átütemezik az egészségügyi szakemberek tanácsára március 14-ére.
16. születésnapi ajándék a Müpától, hogy március 15. éjfélig elérhetővé teszi HD minőségben koncertfelvételei egy részét.
Gonda János a magyar jazzoktatás megteremtője március 10-én hunyt el hosszan tartó betegség után. A MagyarJazz felkért nyolc, a Gonda tanár úrhoz legközelebb álló muzsikust, akikkel a haláláig szoros kapcsolata volt, hogy meséljenek róla. Balázs Elemér, Bágyi Balázs, Deseő Csaba, Kőszegi Imre, László Attila és Márkus Tibor eleveníti fel emlékeit. Még két jazz-zenész nekrológját várjuk, közöljük, ahogy megérkeznek. Van egy kakukktojás is, lapunk főmunkatársa, szerzője, Márton Attila méltatása.
Két jazz-zenész is szerepel abban a 1,5 perces klipben, amit Presser Gábor figyelemfelhívásnak szánt.
Könnyűzenei tehetségkutató versenyt hirdet keresztény fiataloknak a Szikra Projekt.
Ezzel a címmel tartja idei harmadik online műhelyvitáját a jazzt interdiszciplináris keretben vizsgáló önképzőkör, a Jatakucs. A középpontban a német filozófus, Adorno máig vitatott, a műfajról szóló írásai állnak.
A Budapest Jazz Club két napja adott hírt arról, hogy a jazz-zenekaroknak létrehozott raktárplusz koncertek megtekinthetők a Youtube csatornáján.
Azóta, hogy a zenészeknek alig van bevételük, sokakban felmerült a kérdés, melyik streaming szolgáltató fizet a legtöbbet nekik. Több aspektusból is vizsgálható ez a kérdés, és sok része van a vizsgálatnak, hogy pontos adatot kapjunk, kinek mennyi rész jut abból, amit a zenészek létrehoznak.
A Magyar Jazz Szövetség sikerrel pályázott két tervezett idei hangszeres verseny megrendezésére, és 6 millió Ft-ot kapott Dr. Prof. Kásler Miklós Miniszter Úrtól: Csepregi Gyula Szaxofonversenyt és Pege Aladár Jazz-bőgőverseny.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a vírusjárvány kezdete óta harmadik alkalommal döntött rendkívüli szociális támogatási keretről.
Vasárnap osztották ki a Fonó-díjakat.
Magyar-lengyel alkotói együttműködést támogat a Waclaw Felczak Alapítvány.
Már csak két napja maradt annak, aki regisztrálni szeretné az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületbe új hangfelvételeit.
Most kaptuk a hírt a Szabó Gábor-díjas Egri Jánostól, hogy az általa kitalált és szorgalmazott jazzbőgő versenyre támogatást kapott a Magyar Jazz Szövetség.
Az iF jazz kávézó már több mint 10 éves múltra tekint vissza. Januárban indította a Jazz elvitelre sorozatát. Hofi, a kávézó vezetője úgy gondolja, hogy amíg tart a bezártság, addig is kell az önfeledt kikapcsolódás, hogy a napi gondokat elűzzük.
Idén is kiosztották a Lakatos Ablakos ösztöndíjat, amit még 15 éve hozott létre a Jazz Szövetség László Attila elnöksége alatt. Ahogy már megszokhattuk, online jelentették be, a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében a nyertesek neveit.
A több mint félévszázad óta Németországban élő muzsikus hatvan éven át volt a pódiumon. Sokoldalú tevékenysége során mindig hangsúlyozta magyarságát és ez a művészetében is tetten érhető volt. Számos magyar kompozíciót tűzött műsorára, saját szerzeményeiben is felbukkantak a magyaros motívumok.
„Hivatásos jazzrajongó”-ként én is csatlakozni kívánok a megemlékezők táborához.
Chick Corea muzsikája valószínűleg minden zenészre nagy hatással volt. A hazai jazzélet képviselői közül azokat kérdeztem meg a legendás zongoristáról és komponistáról, akik közelebbi kapcsolatba kerültek vele: Egri János Jr., Márkus Tibor, Szabó Dániel, Szalóky Béla, Szaniszló Richárd. Ketten viszont a budapesti fellépéséit szervezték, így személyes emlékeket is őriznek a híres művészről: Bércesi Barbara a Müpa jazz programjainak szerkesztője, művészeti vezetője és Kleb Attila, aki a Get Closer koncertszervező cég vezetője, és aki a legutolsó koncertjét koordinálta itthon. A bevezető nekrológot Pallai Péter írta. (a szerk.)