Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.
Dudás Lajos a külföldre került magyar jazz-zenészek egyik legismertebb és legsikeresebb képviselője. Talán még nagyobb hírnévre tett volna szert, ha Amerikába megy, mint tette ezt Zoller Attila, Szabó Gábor vagy Tommy Vig, de Dudás a legnehezebb utat választotta: a kommersz zenei pályát feladva Németországban inkább tanításból teremtette elő a megélhetéséhez szükséges anyagiakat annak érdekében, hogy a nagy szerelem, a jazz területén olyan zenét játszhasson, amely megfelel féltékenyen őrzött zenei függetlenségének, elképzeléseinek.
Igazi jazz-világsztárt gyászolunk, aki otthagyta keze-nyomát a műfaj arculatán. Lee Konitz grandiózus életműve a jazz évszázados történetének aranylapjaira kívánkozik. Ő bizony azon altszaxofonosok egyike volt, akik nem Charlie Parker „köpenyéből bújtak elő”. Mindig saját útját járta, a belső elképzeléseken alapuló, tudatos és olykor elvont improvizációs játék páratlan mestere volt.
Kleb Attila nevét nagyon gyorsan megtanulták a jazzbarátok az utóbbi öt évben. Soha, senki sem hozott még ennyi jazzikont ebbe az országba, mint a Get Closer koncertrendező-iroda, amelynek Attila a művészeti vezetője. És miután jómagam 1964-től, azaz immáron 56 éve élek a fővárosban, így van némi rálátásom a legnagyobb jazzikonok hazai fellépéseiről Louis Armstrong 1965 júniusi koncertjétől kezdve, ami a Népstadionban került sorra. A közel százezres nézősereg bizonyította, hogy van némi érdeklődés Magyarországon a jazz iránt…
Nem mindennapi élményben volt része annak a néhány jazzbarátnak, aki eljött a Bartók rádió Márványtermébe éppen a koronavírussal kapcsolatos drasztikus intézkedések első napján. Már hetekkel korábban értesültünk arról, hogy New Yorkban élő hazánkfia, trió felállásban mutatja be legújabb lemezét, a Freedomot. Az eredetileg meghirdetett formációban a dobos mellett Tzumo Árpád és egy olasz tenorszaxofonos: Pietro Tonolo lépett volna fel.
Az immáron ötödik alkalommal megrendezett tavaszi jazzünnep, a „kis jubileum” tiszteletére öt egymást követő estén, nem kevesebb, mint kilenc koncerten biztosított kiemelkedő élményeket a műfaj rajongótábora számára. A legváltozatosabb stílusirányzatokat képviselő formációk léptek a pódiumra, de azt is megállapíthattuk, hogy csak duó, trió és kvartett felállások voltak. Így aztán mindössze 13 magyar és 13 külföldi művész lépett fel az ötnapos fesztiválon, de ettől még remek produkciókban volt részünk.
Az amerikai feketék megrendítő vallásos megnyilvánulása, a jazzes előadásmóddal interpretált gospel-ének méltó környezetben szólalt meg két, egymást követő estén a minden magyar ember számára ikonikus fontossággal bíró budavári Mátyás-templomban. 2016 nyarán volt részünk – részben azonos amerikai művészek jóvoltából – hasonló élményben a Váci Székesegyházban.
A furcsa címet azért kapta ez a dolgozat, mert a lemez címe is „4 Wheel Drive” (röviden 4WD), ami ugyebár a négy-kerék meghajtású jármű megnevezése. De, mint az a kísérőszövegből kiderül, a kvartettet alkotó vezető jazzmuzsikusok egyúttal nemcsak zenekarvezetők, de ezzel a megnevezéssel szerepelnek mostanában – legalábbis, amikor ebben a formációban lépnek fel. Ráadásul élő felvételen „hajtanak”, és nem is akárhogyan.
Az első számú hazai jazzklub az idén is folytatja a világsztár jazz-zenészek felléptetését. Ez annál is dicséretesebb, mert sztároknak minősülő hírességeket olykor másutt is láthatunk Diana Kralltól Gregory Porterig, de a kortárs jazznek, a mérvadó amerikai szakmai vélemények alapján legrangosabbnak számító képviselőit, jóformán csak a BJC jóvoltából láthatja a hazai közönség. Mégpedig immáron tizenkét éve!
Nagysikerű, teltházas koncertet adott Micheller Myrtill a Müpa nagytermében. Ez már eleve komoly „fegyvertény”. Rangot és népszerűséget jelent, mert a legismertebb jazz-zenészeink koncertjei is jó, ha a Fesztivál Színházat megtöltik. Myrtill művészete igazán különleges a hazai „könnyűzenei” műfajban. Otthonosan mozog minden stílusirányzatban, ezért aztán mágnesként vonzza a közönség legszélesebb rétegeit, azokat, akik a jazzvokált vagy a francia sanzonokat, a lírai dalokat vagy akár a népdalfeldolgozásokat kedvelik.
A 2008-ban alapított együttes a mai napig változatlan felállásban működik. A Balogh Roland gitáron, fivére, Zoltán zongorán játszik, Horváth Plutó József basszusgitározik és Bordás József dobol. A vendégművész Chico, azaz Havas Lajos énekes, zeneszerző és szövegíró, aki emellett még tehetséges harsonás is.