fbpx

Jazz

A Magyar Jazz Szövetség jazzbasszusgitár versenyt hirdetett.

Fiataloknak szól a következő külföldi versenyre és nyári táborra való felhívás.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban február 11-én lesz 19 órakor: Antal Tibor Quartet 

Ahogy azt már megszokhattuk, a délutáni koncertek ingyenesek, és már 16:30-tól várják a zenekarok a közönséget három napon keresztül a Müpában.

Furcsa hírek kaptak szárnyra pár napja, mikor a Jazzfest Budapest kézhez kapott egy levelet, ami az előre egyeztetett koncerteket ignorálta az Erkel Színházban.

Az idén, május 8-án 80. életévébe lépő amerikai jazz-zongoristának, Keith Jarrettnek a valaha volt legkelendőbb zongorafelvételéről készült film, amit a Berlinalén, azaz a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon fognak bemutatni.

2025-től a Jazzponthu Kulturális Alapítvány is bekerült azon alapítványok közé, melyeknek bárki felajánlhatja az SZJA 1 %-át! Jazzponthu Kulturális Alapítvány (adószám: 19345684-1-43)

A Magyar Kultúra Napján mutatkoznak be a Hangfoglaló Program által támogatott kezdő zenekarok a Turbinában.

Tavaly november 8-án hirdették ki a 2025-ös Grammy-díjra jelöltek listáját. 

Az év első szombat estéjén ismét tortával és kiváló zenekarokkal ünneplik a már lassan két évtizedes budapesti klubot. Kívánunk még sok születésnapot a Budapest Jazz Clubnak és a vezetőinek!

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005