Tegnap este hirdették ki a Grammy-díjra jelöltek névsorát. A Grammy-díj átadás február 5-én lesz 2023-ban Los Angelesben.
Szerdán, 77 éves korában elhunyt São Paulóban Gal Costa. A 60-as évek óta alkotott, haláláig turnézott és adott ki újabb és újabb lemezeket.
Egy szerencsétlen balesetben elszenvedett sérülés következtében 67 éves korában csütörtök hajnalban elhunyt Kiss Zoltán, azaz ahogy mindenki ismerte, a becenevén legendává vált Hagyma. A váratlan szomorú hír megrázta az egész hazai jazzközösséget. Zenészeink azóta is sorra emlékeznek Róla a Facebook posztjaikban, felidézve a feledhetetlen közös utakat, amikor humorának köszönhetően a kilométerek észrevétlenül fogytak, és az érkezéskor mindenki jó hangulatban állhatott színpadra. Párszor, igaz rövidebb távokon, jómagam is utazhattam Vele, ezek közül a menet közben jegyzetelt beszélgetések közül idézek néhányat emlékére.
Nemrég azt az örömteli hírt osztottuk meg olvasóinkkal, hogy a Kanizsa Big Band a Zalai Prima díj, Magyar zeneművészet kategória győztese lett. Ezután került sor a 10 kategória nyertesei közötti egy újabb fordulóra, ahol kiválasztották azt a három jelöltet, akik az idei év Prima díjasai lettek.
A június közepén elhunyt trombitás, Ducsai Szabolcs, a hó végén lenne 47 éves. Emlékére szerveznek emlékkoncertet zenésztársai.
Nemzeti Örökség Intézetének gyászjelentése.
Szerdán ünnepelte Berkes Balázs (1937. október 12.) Liszt Ferenc-díjas bőgőművész 85. születésnapját. Életútja egybefonódott a háború után alakulgató magyar jazz történetével, a tiltás éveitől egész napjainkig. Rengeteg hazai és nemzetközi formációban játszott, melyek közül a Vukán Györggyel töltött évtizedek külön fejezetet érdemelnek. A Super Trio Kőszegi Imrével, majd a Creative Art Trio Balázs Elemérrel, valamint a fúvósokkal kiegészült Creative Art Ensemble mérföldkőnek számítanak, és nagyban segítették a magyar jazz elismerését világszerte.
Ma már vitathatatlan tény, hogy a magyar jazz a világszínvonalat képviseli, de mindjárt hozzátehetjük, hogy a társművészetek jazzre vonatkozó alkotásai sem maradnak el ettől a merésznek vélhető értékítélettől.
Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, pótolhatatlan veszteség érte a hazai jazz életet. Nagyformátumú, nyitott gondolkozású művész volt, aki hosszú évtizedekig tartó pályafutása során a jazz-zongorázásnak képes volt új dimenziókat adni. Világszerte nagyra tartották a játékát, Chik Corea többször is elragadtatással beszélt a „touch”- ról, amivel Szakcsi a hangokat a zongorán megszólaltatja. Ezt, aki felvételit és koncertjeit hallotta, azonnal megérezhette, és felismerhette azt az egyéni felfogást is játékában, amitől magában ujjongani kezdett: „ah, ez a Szakcsi…”
Talán hármonegyed órája, egy angliai autópályán haladva kaptam a hírt. Irk Réka telefonált. Sírt a telefonban. Én is majdnem. Egyszerre annyi minden jutott az eszembe. Nem is szabadna múlt időben gondolni rá vagy írni róla, mert ő és a zenéje velünk marad.
Ma hajnalban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla. A szomorú hírt idősebbik fia, Szakcsi Jr tette közzé a közösségi oldalon. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Szabó Gábor-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész, Szakcsi Lakatos Béla 1943. július 8-án született, 80. születésnapját nem élhette meg. Halála mindenkit megdöbbentett, szeptemberben még csodálhattuk a Harmónia évadnyitón a BJC-ben, majd szenzációs koncertet adott az AVL-Érdi Jazz Fesztiválon, előző nap pedig a Pestújhelyi Közösségi Házban Gerendás Péterrel lépett fel.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete budavári palotájában található a Zenetörténeti Múzeum. Ennek 7. termében volt az a szeptember 18-án bezárt kiállítás, mely a magyar harmonikaművészet eddigi legnagyobb alakja, Tabányi Mihály 100. születésnapja alkalmából emlékezett tevékenységére.
Legutóbbi lemezkiadója jelentette be a szomorú hírt, 81 éves korában szombat reggel Los Angelesben békésen, szerető családja és barátai körében elhunyt Pharoah Sanders. Csaknem hat évtizeddel ezelőtt, John Coltrane utolsó korszakának zenekarában vált ismertté világszerte, és ez az időszak mérföldkövet állított a jazz történetében. Sanders később a spirituális jazz ikonjává vált, annak a korszaknak volt egyik utolsó mohikánja, amikor még azok a világrengető művek úgy zúdultak ránk, hogy nem győztük a fejünket kapkodni. Halála Coltrane születésnapjának másnap reggelén érte. Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Régi kollégánk és (jazz)barátunk újabb kötettel járult hozzá a magyar nyelvű jazzirodalomhoz. Miközben a hazai jazz vitathatatlanul világszínvonalra fejlődött, a vele foglalkozó irodalom bizony nem tartott lépést ezzel a kedvező változással. Ezért (is) nagy öröm Turi Gábor könyvét forgatni, amely éppen a hazai jazzéletet veszi górcső alá.
Örömteli hírről tájékoztatott bennünket Vámos Béla a Kanizsa Big Band vezetője. A VOSZ Zala Megyei Szervezete tájékoztatása alapján a 2022. évi Megyei Príma Díj Zeneművészeti kategóriájának győztese lett a Kanizsa Big Band.
Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A MagyarJazz / Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2021. november 15. és 2022 novembere között.
Tanulószobára és szálláshelyre gyűjt az alapítvány, mert bővíteni szeretné a hamarosan megnyíló budapesti próbatermét.
Az 1934-ben, Chicagóban alapított DownBeat augusztusi számait immár 70 éve megkülönböztetett figyelemmel kíséri a jazzvilág. A világ legtekintélyesebb jazzmagazinja az ötvenes évektől hívta szavazásra az adott év legjobbnak ítélt muzsikusairól, zenekarairól, és a mikrobarázdás lemezek elterjedésével az „év jazzlemezéről” a szakújságírókat.
Megjelentek a jövő évi NKA és Hangfoglaló pályázatok a zenészeknek és a befogadó helyszíneknek is szeptember elején.
A Virág Benedek Ház udvara adott otthont egy rendhagyó könyvbemutatónak. A lassan már egy évtizede nálunk élő olasz-magyar zenei szakíró, Stefano Orlando Puracchio legújabb könyvének bemutatóját a magyarországi Olasz Intézet támogatásával, egy beszélgetés keretében mutatta be a nagyérdeműnek.
Olvasói levelet még nem közöltünk, de itt az ideje, mert dr. Lakatos László, nyugalmazott jogtanácsos, aki Cegléden élt, de Szegeden járt középiskolába, és eközben a ceglédi zenei élet aktív résztvevője volt a 70-es években, mind zenészként, mind szervezőként, mind közönségként, visszaemlékezésében a jazz központi szerepet játszik, ugyanakkor természetesen szubjektív és mély érzelmeknek utat engedő írást juttatott el a szerkesztőségbe. (a szerk.)
Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band alapítója és vezetője, valamint a Jazzfőváros - Kecskemét főszervezője mondott beszédet Siklós Péter fotóművész kiállításának megnyitóján. Köszönjük, hogy megkaphattuk a Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban 2022. augusztus 25-én elhangzott, szabadon elmondott szöveg utólag leírt változatát Dr. Ittzés Tamás hegedűművésztől. (a szerk.)