Az a jelenség, mely során a jazz előadói klasszikus zenei műveket vesznek alapul egy-egy munkájuk során, már-már divatosnak mondható az elmúlt évek tapasztalatai alapján, melyet számos zenetörténeti példa legitimál. A zenei újrahasznosításnak, vagy ha úgy tetszik, felhasználásnak számos szintjével találkozhattunk az idők során. A könnyűzenében általánosnak mondható mind a reprodukció, – gondoljunk csak az ún. coverek elterjedésére – mind pedig reinterpretáció, mely során az adott előadók már létező műveket formálnak saját arcképükre. Ez több formában is előfordulhat, legyen szó a szerkezet, harmóniamenet vagy akár a teljes hangszerelés újragondolásáról. A cél szerencsés esetben az eredeti mű szellemiségét megőrizve egy többlet jelentésréteg hozzáadása. Ez a technika a klasszikus zenétől sem áll távol. Egyes esetekben a felhasználás megmarad az idézet szintjén. Csajkovszkij 1812 nyitányában a szemben álló orosz és francia seregeket nemes egyszerűséggel nemzeti himnuszaikkal ábrázolta. Más esetekben a szerzők saját benyomásaikat fejezik ki egy műről annak motívumaira írt variációival. Említhetnénk akár Beethoven Diabelli keringőjére írt variációit, vagy akár Bach Musicalisches Opferét, melyhez II. Frigyes témáját vette alapul. Sok esetben a szerző nagyobb teret enged saját asszociációinak, ekkor fantáziáról beszélhetünk. Kurtág György Hommage-ai pedig gyakran csak töredékeket idéznek meg, vagy konkrét kompozíciós technikákra való utalással jelenítik meg az eredeti művet.

Igazán nagyívű és minden összetevőjében változatos lemezzel rukkolt elő a SZEEG Quartet. A Szapudi István és Eichinger Tibor gitárosok, valamint Eged Márton basszusgitáros és Gavallér Csaba dobos által alapított négyes tagjai nem csak nevük kezdőbetűivel járultak hozzá közös formációjuk sikeréhez, hanem tetten érhető mind a négyük zenei világa a lemezen. A „Screams and Dreams” sokszínűségének záloga ugyanakkor nem csupán négyük szerzői és előadói egyéniségének összességében rejlik, a két szólista merőben eltérő zenei attitűdjének tudatos reflektorfénybe állítása éppen ilyen esszenciális jelentőségű a kiadványon. A több, mint egyórás anyag – ami, ismerve a jelen fogyasztói szokásokat, kifejezetten hosszúnak számít – egyfajta kordokumentumként szolgál, hiszen többen a zenekarból már régóta játszanak együtt különböző formációkban, a lemez pedig hű lenyomata a quartet máig kialakult sajátos világának.

Fennállásának 25 éves jubileumának alkalmából jelentette meg legújabb lemezét a Márkus Tibor vezette Equinox zenekar. A „Travel Through Time” egyszerre állít emléket az elmúlt negyed évszázadnak, s haladja meg azt, betekintést engedve a legújabb felállás aktuális zenei törekvéseibe. Ezt a kettősséget az albumon közreműködő vendégzenészek jelenléte szavatolja, akik között a régi, ’93-as kvartett összetétel, valamint legújabb, már-már kamarazenekari méreteket öltő együttes oszlopos tagjai is feltűnnek. Az 5 énekest és 3 szaxofonost is foglalkoztató kiadványon Márkus Tibor remekül váltogatja az adott kompozíciókhoz legjobban passzoló apparátust, így az Equinox hangszerelési szempontból is egy igen változatos lemezzel örvendeztette meg a hazai jazzkedvelőket.

Tizenhetedik szerzői albumát jelentette meg az izraeli Avishai Cohen. Az „Arvoles” igen változatos anyag lett, kis túlzással elmondható, hogy a jazz élvonalába tartozó nagybőgős, szinte valamennyi korábban megismert alkotói oldala visszaköszön új kompozícióiban – így joggal tekinthetünk a lemezre afféle összefoglalásként. Az eklektika ugyanakkor semmi esetre sem öncélú, a szerzemények esszenciáját továbbra is az izraeli népzene ritmus- és dallamvilágának, valamint a kortárs improvizatív és kamarazenei technikák széleskörű kihasználásának Cohenre jellemző fúziója adja, ebben a zenei univerzumban pedig boldogan megfér egymás mellett adott esetben több, látszólag különböző stílusú szám is. Nem elhanyagolható adalék, hogy a szerző saját bevallása szerint, élete legjobb lemezét tette le az asztalra.