fbpx
2026. július 03.

Jazz

A helyi művelődési házban havi rendszerességgel fognak jazzkoncerteket rendezni.

Két pályázatról kaptunk hírt a Jazz Szövetségtől. Az egyik magyar, a másik francia.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és dátummal is megjelölte a Hymnus, a Magyar nép zivataros századai című költeményét.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban január 16-án lesz 19 órakor: Contempo Trio

A tragikus hirtelenséggel tavaly augusztus végén, 46 éves korában elhunyt Szandai Mátyásra emlékeznek a BMC nagytermében szombaton.

Több felhívás is érkezett a Jazz.hu szakmai portálhoz. 

Világsztárok sora érkezik már az első negyedévben Budapestre. Öt gitáros szerepel köztük.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2023. november 15. és 2024 novembere között.

A Budapest Jazz Club már hagyományosan az év elején ünnepli a születésnapját ingyenes koncertekkel. Szombaton, a 16. születésnapján két koncert várja a jazzkedvelőket.

A Máté Péter-díj, már a kezdetektől borzolja a jazz-zenészek ideigeit, a kedélyeket, hiszen Máté Péter kiváló és népszerű énekes, zeneszerző volt, de semmi köze nem volt a jazzhez.