
Miután hamarosan ismét elérkezik a közönségszavazás időpontja, így érdemes már elkezdeni az egy év alatt megjelent jazz lemezeken található dalokat, kompozíciókat meghallgatni, amiken legalább egy hazai előadó szerepel.
Próbáltuk követni a megjelenéseket, mivel idén sem kaptuk meg egy társaságtól sem a listát, valamint nem kaptunk meg minden lemezt a készítőktől, de ebben az évben már jóval több érkezett, mint tavaly, így többről is készülhetett ajánló. (Aki esetleg kimaradt, jelezze a Kapcsolatnál található email címen.)
A lenti listában az album nevén és készítőjén kívül szerepelnek a közreműködők nevei, amennyiben ki tudtuk deríteni, valamint a MagyarJazz kritikusai által írt ajánló is.
Idén is összeállítottuk azon a zenemegosztón a 2021-as magyar lemezlistát, ami mindenki számára elérhető, hogy ne kelljen megkeresni egyenként a negyven darab lemezt. Természetesen azok kimaradtak, akiknek a lemeze nem szerepel ott, a lenti listában viszont megtalálhatók. A közönségszavazásig még bővítjük a listát.
A közel 28 órányi anyaghoz jó szórakozást kívánunk!
- Alex Koo, Gyárfás Attila, Ralph Alessi: Identified Flying Object (W.E.R.F. Records)
 Alex Koo - zongora, elektronika, Gyárfás Attila - dob, gong synth, Ralph Alessi – trombita
 ajánló: Gyárfás Attila Trio – Randomity
- Balance Wheel Group: Pane of Glass (szerzői kiadás)
- Barabás Lőrinc Quartet: Open (szerzői kiadás)
 Barabás Lőrinc - trombita, Premecz Mátyás - billentyűk, Ajtai Péter - bőgő, Klausz Ádám - dob
- Bágyi Balázs New Quartet: 2020 (Tom-Tom)
 Soso Lakatos Sándor - szaxofon, EWI, Oláh Dezső – zongora, Oláh Péter - bőgő, Bágyi Balázs – dob
 ajánló: Bágyi Balázs New Quartet – 2020
- Bágyi Balázs: Satie in Jazz (? kiadó)
 ajánló: https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/1066-osbemutatoval-nyitott-a-marvanyterem
- Binder trio: Béla Bartók: For Children II. (Binder Music) // nincs Spotify-on
 Binder Károly - zongora, Fonay Tibor - bőgő, Hidász Tamás – dob
 ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/868-binder-karoly-trio-bela-bartok-for-children-ii
- Binder Quartet: Blumenseele (Binder Music) // nincs Spotify-on
 Binder Károly - zongora, Borbély Mihály - szaxofon, Fonay Tibor - bőgő, Hidász Tamás – dob
- Binder Károly - Juhász Gábor: Letters from Soul (Binder Music) // nincs Spotify-on
 Binder Károly - zongora, Juhász Gábor - gitár
- Cseh Péter: In Between (szerzői kiadás)
 Cseh Péter - gitár, Farkas Zsolt - zongora, Mester Dániel - tenor szaxofon, Miskolczi Márk - bőgő, Richter Ambrus – dob
- Czirják Csaba Quintet: Nap és Hold (? kiadó)
 Czirják Csaba - gitár, Czirják Tamás -dob, Mester Dániel - szaxofon, Bögöthy Ádám - bőgő, Tálas Áron - zongora
- Dresch Quartet: Árnyékban (Fonó)
 Dresch Mihály - tenor és szoprán szaxofon, fuhun, ének; Lukács Miklós - cimbalom; Gyányi Marcell - nagybőgő; Csizi László - dob
 ajánló: Dresch Quartet – Árnyékban
- Drippey Máté & Szabó Máté: Tear from The Shore (Hunnia Records)
 Drippey Máté - szaxofon, Szabó Máté - zongora
- Fenyves Quartet: Live at Jókai Klub (Tom-Tom Records)
 Fenyves Márk - gitár, Benkő Dávid - Hammond-orgona, Miskolczi Márk - basszusgitár, Mihalik Ábel - dob
 ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1041-blues-a-svabhegyen-fenyves-quartet-live-at-jokai-klub
- Filip Dinev: Szvetlo (szerzői kiadás)
 Filip Dinev – gitár, Pierre Martin – dob, Arday Dani – bőgő
 ajánló: https://magyarjazz.hu/interjuk/833-ugy-ereztunk-hogy-egy-csaladba-tartozunk-interju-filip-dinevvel
- Free Style Chamber Orchestra: Over the Glass Mountain (? kiadó)
 ajánló: Interjú az 50 éves Nagy Jánossal
- Gáspár Károly: Philosophy (? kiadó)
- Harcsa Veronika - Razvaljajeva Anasztázia - Fenyvesi Márton: Debussy NOW! (BMC)
 Harcsa Veronika – ének, Razvaljajeva Anasztázia – hárfa, Fenyvesi Márton – élő elektronika, gitár
 ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/828-debuss-y-eia
- Ineffable: New Dimension   (szerzői kiadás)
 Regián Réka Kata - ének, fuvola, Lukács Márton Örs - zongora, Szereceán Tihamér basszusgitár, Szereceán Osszián - dob
 ajánló: Az Ineffable új lemeze – interjú Regián RéKatával, Lukács Mártonnal, Szereceán Tihamérral és Ossziánnal, Sánta Miriámmal és a menedzserükkel
- Juhász Attila: Out of Frame (? kiadó)
- Kaltenecker Zsolt: Analog Remains (twelvetones)
 Kaltenecker Zsolt - billentyűs hangszerek
- Kertész Erika: Hétmilliárd történet (? kiadó)
- Kuna Tones: Between Past and Future (szerzői kiadás)
 Ferencz-Kuna Valéria, Ferencz-Kuna Gyula - trombita, Kuna Bence - kürt, Kuna Márton harsona, Geier Attila - gitár, Somos András - zongora, Szuna Péter - basszusgitár, Kottler Ákos - dob
 ajánló: https://magyarjazz.hu/component/k2/1087-interju-a-kunatones-uj-lemezerol
- Lakatos Ágnes Special Zone: I'm just Singing a Song (Hunnia Records)
 Lakatos Ágnes - ének, Csuhaj-Barna Tibor - bőgő, Pozsár Máté - zongora, Pusztai Gábor - ütőhangszerek
 ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1020-agnes-lakatos-special-zone-i-m-just-singing-a-song
- Möntör Máté: Alone with the Past  (szerzői kiadás)
 Möntör Máté - gitár
 ajánló: Magányból született // Möntör Máté – Alone With The Past
- Moped Lowen: Book of Navi (Tom-Tom kiadó)
 Varga Dávid - szaxofon, Daniel Holzleitner - trombone, Karel Eriksson - trombone, Nikola Vukovic - trumpet/flugelhorn, Jan Lovšin - trumpet/flugelhorn, Thilo Seevers - keys, Márton Fenyvesi - guitar,
 Piotr Lipowicz - guitar, Marcell Gyányi - bass, Matheus Jardim - drums
 ajánló: Moped Loewen – BOOK OF NAVI
- Pengő Csaba: Circles (Inexhaustible Editions)  // nincs Spotify-on
 Pengő Csaba - bőgő, Bögöthy Ádám - bőgő
 ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1124-mertek-es-izles-pengo-csaba-circles
- Rák Béla: Kaleidoscope (? kiadó)
- Ricardo Salsa Club: 6128 Miles (? kiadó)
- Rieger Rhodes Quartet: Long-Lost Brothers (Hungarophon Studios)
 Rieger Attila - gitár, Rozsnyói Péter - zongora, Horváth Albert - Fender Rhodes, Oláh Zoltán - bőgő, Csízi László - dob
 ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1215-rieger-rhodes-quartet-long-lost-brothers
- Sebestyén Patrik Sextet: Colors of Fortune (Magyar Kultúra Kiadó Kft.)
 Sebestyén Patrik – szárnykürt, Stummer Márton – gitár, Ifj. Oláh Kálmán – szaxofon, Farkas Zsolt – zongora, Miskolczi Márk – bőgő, Richter Ambrus – dob
 ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1145-az-aranyok-tisztelete-sebestyen-patrik-sextet-colors-of-fortune
- Snétberger Ferenc & Keller Quartet: Hallgató (ECM)
 Snétberger Ferenc - gitár, Keller Quartet: Keller András, Környei Zsófia - hegedű, Homoki Gábor - brácsa, Fenyő László - csello, Lázár Gyula – nagybőgő
 ajánló: Snétberger Ferenc, Keller Quartett – Hallgató
- Stummer Márton: Up  (Minialbum, Magyar Kultúra Kiadó Kft.)
 Stummer Márton - gitár, Sebestyén Patrik - trombita
- Szendőfi Péter: AREA 51 (? kiadó)
- Szumper Ádám: The Journey  (szerzői kiadás)
 Papesch Péter, Bartók Máté, Ipolyi-Gáts Hunor, Partos Bence, Heilig Tamás, Nagy Ádám, Usztics Péter, Herr Attila, Debreczy Csongor, Pettik Ádám, Papp Zoltán, Mohai Tamás, Tomor Barnabás, Fonay Tibor, Mogyoró Kornél, Prepelicza Zoltán
 ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1060-lemezbemutato-a-muzikumban-interju-szumper-adam-akossal
- Tálas Áron: Beats from My Heart (szerzői kiadás)
 Tálas Áron – dob, Moog basszus, Fender Rhodes, pianínó
 ajánló: https://magyarjazz.hu/interjuk/829-interju-a-kozonsegszavazas-egyik-nyertesevel-talas-aronnal
- Tommy Vig 2022: Jazz Jazz (szerzői kiadás)
- Tóth Viktor Arura Trió: Have No Fear (Fonó)
 Tóth Viktor – szaxofon, Lukács Miklós – cimbalom, Orbán György – bőgő
 ajánló: Tóth Viktor Arura Trió – Have No Fear
- Váczi Eszter és a Quartet: Eltűnt idő (?)
 Váczi Eszter - ének, Gátos Iván - zongora, keyboards, Gátos Bálint - basszusgitár, Schneider Zoltán - gitár, Gyenge Lajos - dob
- Varga Dániel: Solar Crisis (szerzői kiadás)
 Modern Art Orchestra, Varga Dániel - altszaxofon, zeneszerzés, Cseke Gábor - rhodes, Fekete-Kovács Kornél - szárnykürt, Korb Attila - harsona, Harcsa Veronika - ének, Komjáti Áron - gitár, Ávéd János - tenor szax
 ajánló: https://magyarjazz.hu/lemezajanlo/1236-mao-plays-the-music-of-daniel-varga-solar-crisis
- Vas Bence & Big band: overture et al.  (szerzői kiadás)
 Vas Bence - Hammond orgona, Bacsó Kristóf - szaxofon, Cseke Gábor - zongora
 ajánló: https://magyarjazz.hu/interjuk/799-overture-et-al-interju-vas-bencevel-az-uj-lemezerol
- Voice and Bass feat. Balint Gyemant: Black Crow (Hunnia Records) 
 Lakatos Ágnes - ének, Csuhaj-Barna Tibor - bőgő, Gyémánt Bálint - gitár
https://open.spotify.com/playlist/5ved7oya5LB8Ri2xC6zFlf?si=xs1vfHBOQdaWtNygH4zASQ
Fotó: Irk Réka
