– A MODERN BIG BAND SZÜLETÉSE.: DIZZY GILLESPIE

Dizzy Gillespie - talán elsőként - sikeresen adaptálta a bebop nyaktörő féktelenségét nagyzenekarra.

Talán már megalapozott hírnevének, a bebop stílus egyik alapító atyjaként szerzett tekintélyének köszönhető, hogy Gillespie, aki nem kevésbé merész kísérletezőnek bizonyult zenekarvezetőként, mint Boyd Raeburn, egyáltalán nem tűnt el a süllyesztőben. Az 1946 és 49 között működő Gillespie big bandek óriási tehetségeket vonzottak. Érdekes, hogy noha a szakírók egyöntetűen a 40-es évek második felére teszik a nagyzenekarok hanyatlását, a zenei újítók zöme még mindig big band formációban próbálta megvalósítani forradalmi ötleteit. Ez alól Dizzy sem volt kivétel.

Első nagyzenekarát 1946-ban hozta létre, közvetlenül azután, hogy Charlie Parker nélkül visszatért a nem nagy kasszasikerrel járó kaliforniai turnéról New Yorkba. A kiváló hangszerelő Gil Fullerrel karöltve sikerült olyan nagyszerű zenészeket verbuválnia, mint a szaxofonos Sonny Stitt, James Moody és Howard Johnson, a trombitás Kenny Dorham, a zongorista John Lewis, a vibrafonos Milt Jackson (az utóbbi kettő alkotta az ötvenes évek cool iskolájának sztár együttese, a Modern Jazz Quartet magvát), a bőgős Ray Brown és a seregből épp akkor leszerelt Kenny Clarke, a modern jazzdobolás megteremtője.

1) DIZZY GILLESPIE ORCHESTRA: Things to come (1946)

Gillespie ambícióit tekintve, egyik akkor legismertebb darabjának címe és muzsikája is magáért beszél. “Things to come”, ami értelmi fordításban: “A jövő zenéje”.

A darab a filmfelvétellel kombinálva sokat elmond Gillespie-ről. A zene merész, határozottan előretekintő, sőt a kor mércéjével mérve, mondhatni, brutálisan harsány, teli váratlan harmóniai megoldásokkal és nem tesz engedményt a kor szórakoztatóipari követelményeinek, míg a színpadias környezet, Gillespie jóformán táncos bohóckodó prezentációja annál inkább.

2) DIZZY GILLESPIE & HIS ORCHESTRA: Our delight & Groovin’ high (1946)

Logikus, hogy a negyvenes évek derekán az ismeretlenség homályából kitörő bebopperek közül Gillespie szervezett először big bandet, hiszen a bebop inkubátorának tekinthető Billy Eckstine zenekarnak is eleinte ő volt a zenei igazgatója, és Thelonius Monkkal karöltve ő rakta le az új muzsika harmóniai alapjait, míg Charlie Parker találta ki a zenei nyelvét. Parkerrel ellentétben azonban Gillespie szerette volna népszerűsíteni az új muzsikát, viszont Parkert csak a zene érdekelte, és persze csapongó életmódja sem volt összeegyeztethető a zenekari fegyelemmel. Így aztán Parker kimaradt a big bandből, melynek muzsikája emészthetőbbnek bizonyult a híres Parker-Gillespie kombinációk zenei akrobatikájánál.

3)  DIZZY GILLESPIE ORCHESTRA: Cubana be – Cubana bop (1947)

Gillespie eredetileg big band formációhoz köthető másik jelentős újítása az afro-kubai elemek beemelése volt a jazzbe. Gillespie 1939-ben, a Cab Calloway zenekarban játszott együtt a kubai születésű trombitással, Mario Bauzával, aki felkeltette Dizzy érdeklődését szülőföldje muzsikája iránt. 1947-ben Gillespie rászánta magát és beszervezte zenekarába az angolul alig tudó, gyakran botrányosan viselkedő, de kirobbanóan tehetséges kubai ütőst, Chano Pozo-t, egyidejűleg megbízta az egyik legmerészebb fiatal jazzkomponista hangszerelőt, George Russellt, hogy szerezzen egy darabot, amely kombinálja a jazz és az afro-kubai muzsika ritmikáját és dallamvilágát. Így született a 78-as fordulatszámú lemezen mindkét oldalt betöltő, kétrészes “Cubana be – Cubana bop”.

4) DIZZY GILLESPIE ORCHESTRA: Manteca (1947)

Valószínűleg Gillespie-t az is vonzotta a jazz és a latin muzsika ötvözésében, hogy lényegesen táncolhatóbb formának bizonyult a romlatlan bebopnál. Ebben a korszakban született egy csomó olyan szám, amelyet nem csak a későbbi Gillespie formációk, de jóformán minden latin jazzt játszó együttes repertoárba vett. Ilyen volt, ugyancsak Pozóval a “Manteca”.

5) DIZZY GILLESPIE ORCHESTRA: Oop-pap-ada (1948)

1948-ban Gillespie Európába vitte a zenekarát, amely hatalmas sikert aratott az Óvilágban. Január 26-án a svédországi Göteborgban nyitottak. Stockholmban olyan ovációban részesültek, hogy újabb koncertekre szerződtették őket. A svéd Estrad magazin megjegyezte: “a bebop stílus kétségkívül befolyásolni fogja a jövő zenéjét.” A turnét eredetileg csak a jazzkedvelő Svédországra, Dániára és Belgiumra tervezték, de a neves francia kritikus, Charles Delauney vállalta, hogy garantálja a turné költségeit saját hazájában is. Párizsban első nekifutásra akkora sikert aratott a zenekar, hogy még négy további koncertet kellett játszaniuk a francia fővárosban néhány vidéki kiruccanás mellett. Ez a felvétel párizsi koncertről való:

 A tenorszaxofonos Joe Gales volt. A szám végén hallhattuk a szándékosan komikusra fogott scat betétet, ami a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején a Gillespie együttesek egyik fémjelzése volt. Erről majd többet a Nagy Elődök jazzénekkel foglalkozó részében.  

6) DIZZY GILLESPIE & HIS ORCHESTRA: Tally-ho (1949)

A híres, vagy sokak szerint hírhedett polgárpukkasztó francia író, Boris Vian – a “Köpök a sírotokra” című közfelháborodást kiváltó regény szerzője, egyébként jazzkritikus, a következőképp összegezte Gillespie-ék franciaországi szereplését: A bebop, a jazztörténet legújabb fejleménye meghódította Párizst. Hála Dizzy Gillespie-nek.
Amikor Gillespie-ék visszatértek az Államokba, a másik bebop alapító atya, Kenny Clarke Párizsban maradt, ahol életének hátralévő részét jóval kedvezőbb anyagi körülmények között és sokkal nagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendve töltötte.
Gillespie utolsó zenekarában játszott altszaxofonon, de csak nagyon szerény sidemanként, a jazztörténet későbbi meghatározó alakja, John Coltrane is. A zongorista John Lewis, a bőgős Al McKibbon, a tenorszaxofonon pedig az Ellington zenekar későbbi oszlopát, Paul Gonsalvest halljuk. A trombitaszóló természetesen Gillespié.

Noha a Gillespie zenekar New Yorkban jó közönségre számíthatott, de a turnékon a még mindig a swingre vágyó, táncoló közönség nem különösebben díjazta a virtuóz és nagy figyelmet igénylő bebop, az afro-kubai jazz és a bohóckodással kokettáló scat énekes számok kavalkádját. Gillespie 1950-ben végül feloszlatta a zenekart, de annak öröksége részévé vált a jazztörténelemnek.

Folyt. köv.

Fotó: Youtube, A felhasznált képekkel kapcsolatban: William P. Gottlieb ikonikus jazz fényképei ingyen letölthetőek a US Library of Congress tárából és szabadon használhatóak Gottlieb végrendelete értelmében., NPR, Grunge, The Syncopated Times, Wikipédia, Wikimedia, THe Saturday Evening Post, Artists Info, New York City History, The Syncopated Times, Asosciacio´n Apolo y Baco, WBSS Media, Discogs, NPR, A Jazz évszázada, Drummer World, National Museum of the United States Airforce, IMDB, Jazz FM91, Drummerworld, Lionel Hampton Collection, New Yorker, From The Vaults, UMKC University Libraries, Morehead State Public Radio, William Gottlieb, Amsterdam News, Spotify

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<