Az előzetesen megjelent ajánlók, beharangozók azonban valamennyire felkeltették az érdeklődést a triójával érkezett Younger első budapesti koncertje iránt, és a szervezőkkel együtt örömmel nyugtázhattam, az Eiffel Műhelyház nézőterének több mint háromnegyede megtelt.
Brandee Younger a New York állambeli Hempsteadben született 1983-ban. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, és bár kislányként a hip-hop ragadta meg, pályatársaihoz hasonlóan ő is gospel kórusban kezdett énekelni. Miközben tinédzserként klasszikus hárfán folytatta tanulmányait, édesapja párszor feltette neki Alice Coltrane és Dorothy Ashby lemezeit, és ezek a zenehallgatások fordulópontot hoztak, meghatározták későbbi életútját, figyelme a jazz világa felé fordult. A New York-i Egyetemen (NYU) szerzett mesterdiplomát, ahol 2007-ben Ravi Coltrane még hallgatóként felkérte, hogy vegyen részt édesanyja, Alice Coltrane emlékére rendezett koncerten, és 23 évesen nagyközönség előtt is bemutatkozhatott. Sikerének hamar híre ment, pályafutása elején a jazz olyan meghatározó muzsikusaitól és már befutott, fiatal tehetségeitől kapott meghívót, mint többek között Pharoah Sanders, Jack DeJohnette, Christian McBride, Robert Glasper, Marcus Strickland, Lakecia Benjamin, Shabaka Hutchings, Makaya McCraven. Szívesen vendégeskedett a populáris zenében is, onnan John Legend és Kanye West neve említendő, valamint a "Hortense" című szerzeményét beválogatták Beyoncé Netflix koncert dokumentumfilmjébe, a Homecomingbe. A 2010-es években alapított zenekarával megjelent első saját lemeze, a „Prelude”, amelyet 2020-ig nagyobb visszhang nélkül még négy, a Live at the Breeding Ground (2014), a Wax & Wane (2016), és a Soul Awakening (2019) követett. A Covid évében viszont a Wynton Marsalis zenekarában feltűnt, amúgy a Bánki Fesztiválokon többször is fellépett Dezron Douglas bőgőssel duóban felvett „Force Majeure” már elismerő kritikákat kapott, és a DownBeat szakírói szavazásán (critics poll) a feltörekvő tehetségek között (rising star) Youngert választották az év különleges hangszeresének. A következő évben, 2021-ben megjelent első nagylemeze a legendás Impulse! Records kiadónál. A Somewhere Different Edison-díjas lett, a Jazz Music Awards jelölte a legjobb mainstream előadónak, valamint a legjobb mainstream albumnak járó díjra, és az albumról a „Beautiful Is Black” Grammy-jelölést is hozott számára a legjobb hangszeres kompozíció kategóriában. Még ebben az évben a DownBeat kritikusai már a „felnőttek” között választották az év különleges hangszeresének. Két évvel később, a Dorothy Ashby hárfaművész emlékére készült Brand New Life albumával elnyerte a 2024-es NAACP Image Award Kiemelkedő Jazzalbumnak járó díját. Idén a jazzben oktatóként is eredményes munkássága elismeréseként Doris Duke Művészi Díjjal tüntették ki, és megjelent a részben harlemi otthonában felvett, intimebb hangvételű, személyesebb atmoszférájú Gadabout Season. Ezen az új albumán található „New Pinnacle” című szerzeményével kezdte a koncertet, hogy aztán a folytatásban egyre újabb csúcsok felé vándoroljon, hol egyedül, hol társaival, a basszusgitáron is remekül játszó Rashaan Carter bőgőssel és Allan Mednard dobossal.
Mindketten már Younger első Impulse! lemezén is játszottak, és ahogy a koncert első perceiben egyből hallatszott, alaposan ismerik egymás gondolatait is. Ahogy Berkes Balázs mondta, a trióban egymásra vannak utalva az emberek, így azon áll vagy bukik minden, hogy tudják egymást segíteni, kiegészíteni, egymásnak inspirációt nyújtani. Itt állt minden, Younger vezérletével Buster Williams és Reggie Workman tanítványa, Rahsaan Carter, és a Postmodern Jukebox kollektíva egykori dobosa, az Aaron Parks, Kurt Rosenwinkel zenekaraiban is feltűnt Allan Mednard ragyogó inspirációkat nyújtottak egymásnak, és amikor a zene engedte, fergeteges szólóikkal is elkápráztatták a közönséget.
Az új zenehallgatási szokásoknak és a zenemegosztóknak szolgálva, a három éve kizárólag kislemezen megjelent „Unrest I-II.” hárfaszólós és triós változata, mivel nem kellett megfordítani a játszón, se a „b oldalra” kattintani a neten, egyben hangzott el. Annak oka, hogy miért nem került fel később valamelyik albumra is, nem derült ki, pedig Younger hárfája mellől minden szám előtt hosszasan mesélt inspirációiról, gondolatairól. Párszor harlemi lakásában érezhettük magunkat, miközben az éppen készülő Gadabout Season felvételi szüneteiben hallgatjuk történeteit, melyek végén a zenekar eljátssza nekünk a címadót, majd újabb sztorik után a „BBL” is sorra kerül.
A Brand New Life lemezét záró, Stevie Wonder 1976-ban megjelent legendás Songs in the Key of Life duplaalbumáról választott „If It’s Magic” előtt remek alkalom kínálkozott, hogy munkásságát ismertetve adózzon Dorothy Ashby emlékének. Ebben a Younger által szólóban előadott dalban ugyanis Ashby hárfázott anno a több hangszert is megszólaltató Wonder énekét kísérve. Szólóban csodálhattuk szintén a pályafutását döntően befolyásoló Alice Coltrane előtt tisztelegve, játékába beleszőve az élete második felében a szanszkrit eredetű Turiya nevet felvett példaképe India hitvilágába merülve írt spirituális zenéit.
ű
Brandee Younger az Eiffel Műhelyházban is megmutatta, hogy a jazz nyelvében a hárfa nem egzotikum, hanem teljes értékű kifejezőeszköz lehet. Zenéje egyszerre tiszteletadás a nagy elődöknek és kísérlet a kortárs hangzás kiterjesztése mellett a jazz örökségét úgy életben tartani, hogy közben a műfajok közötti határokat áthidalva új hangokat, új lehetőségeket nyisson meg.
„A harp belongs anywhere” – azaz a hárfa bárhol otthon lehet” – vallja Brandee Younger, és erről a két ráadással véget ért koncertjével a hazai közönséget is meggyőzte.
Eiffel Műhelyház, 2025. november 3.
Fotó: Somogyvári Péter
