Farkas Norbert szülővárosában, a nagykanizsai Farkas Ferenc Zeneiskolában kezdte tanulmányait, majd Cserfőn, Tiborcz Ivánnál folytatta, aki a basszusgitár helyett bőgőt adott kezébe. Ő mutatta meg neki Miles Davis „Bags Groove” című albumát, amely végül a végső lökést adta a jazz felé. A bőgővel örök szerelmet kötve rendszeres látogatója volt a szombathelyi LAMANTIN nyári improvizációs táboroknak, ahol Csuhaj Barna Tibor volt a bőgőtanár. Budapestre költözve Barcza Horváth Józseftől tanult klasszikus és jazz-bőgőzést az Egressy Béni zenei szakközépiskolában. Esténként lejárt az akkor fénykorát élő, a fővárosi jazzélet epicentrumának számító Take 5-ben rendszeressé vált jam sessionökre, ahol számos fiatal kapott lehetőséget a már befutott, ismert muzsikusok mellett. Ott kezdtük megjegyezni többek között Molnár Sándor, Oláh Dezső, Varga Bendegúz és az ő nevét is, de mivel hamar kikerült látókörünkből, el is feledkeztünk róla.  

Mint jó pár évvel később megtudtuk, 2009-től a grazi University of Music and Performing Arts egyetemen folytatta zenei tanulmányait, Wayne Darling volt a mestere. Közben turistaként a jazzklubokat tudatosan kutatva töltött néhány hetet Amerikában. Fellépett Európa több városában is, de a diploma átvétele után visszavágyott Amerikába. Grazi tanárai is biztatták, az ő kapcsolatrendszerüknek köszönhetően könnyebben tehette meg az első lépéseket a jazz szülőhazájában. Miután megkapta a rendkívüli tehetségek vízumát, New Yorkba költözött, a legendás Tommy Dorsey Orchestra tagjaként turnézott több államban, majd játszott egy Amerika és Európa között járó óceánjáró fedélzetén is, és az óceánnak búcsút intve az American Steamboat Company gőzösének zenekarában játszva rendszeresen hajózott a Mississippin New Orleanstól Memphisen át Minneapolisig. A Mississippi csaknem teljes hosszában szeli át Amerikát. Minnesota és Louisiana közti, 4070 km-es útja során tíz állam területét érinti. Anno a gőzhajózás lendítette fel a gazdaságot a Mississippin, ahol egészen a XX. század közepéig a szállítást túlnyomórészt kerekes gőzösökkel bonyolították le. A jelen században a folyón közlekedő óriási luxusgőzhajók a gazdagabb turistákat viszik nosztalgiautazásra, és végig gondoskodnak utasaik szórakoztatásáról. A program fő eleme a zene, az út során érintett városokból elterjedt zenéket eleveníti fel a hajó zenekara, és a saját show műsorral is fellépő énekesnő. Mikor a hazai jazzrajongók szeme elől eltűnt Farkas Norbert játszott a gőzösön, a show műsor templomi kórusban kezdett énekesnője Clotile Yanna volt. A Las Vegasban született énekesnő és a nagykanizsai bőgős a világ egyik legnagyobb luxusgőzhajóján ismerte meg egymást, idővel a munkakapcsolat szorosabbá vált kettőjük között. Összeházasodtak, otthagyták a hajót, New Orleans-i klubokban lépnek fel, és azóta már két gyerekük is született, és ma már saját, és férje családi nevét is felvéve, Clotile Bonner Farkas néven is ismerté vált.

Az elmúlt években azért párszor láthattuk Farkas Norbertet hazánkban is, többek között az Amerikát szintén megjárt Juhász Márton zenekarában is feltűnve, de leginkább a Bécsben élő, a Berklee College of Music ösztöndíját, és a Balogh Csibe Jenő jazz zongora-versenyt is nyert Gayer Mátyás triójának tagjaként.

Családlátogatásra is többször hazatért, és ilyenkor felesége is vele tartott. Nagy sikerrel léptek fel Nagykanizsán, Zalaegerszegen és Budapesten is, ez utóbbiról villantok fel pár közönség csalogatónak szánt emléket az érdi koncert előtt. Nyolc évvel ezelőtt Király utcában nyílt K11-ben az Amerikából hazalátogató Farkas Norbert bőgős vezette formációban a Bécsből érkezett Gayer Mátyás zongorázott, a Budapesten élő Czirják Tamás dobolt, és az est főszereplője, Clotile Yanna énekelt.

„Szeretnék ízelítőt adni azokból a zenékből, amiket a Mississippi folyón játszunk a gőzhajó fedélzetén. Szeretném elhozni New Orleans hangulatát és elindulni fel a folyón, egészen Memphisig.” – kezdte koncert előtti bevezetőjében Farkas Norbert.

A képzeletbeli zenés hajókiránduláson a jazz bölcsőjétől, New Orleanstól indultunk, a nyitány ennek megfelelően a „Bourbon Street Parade”, Paul Barbarin 1955-ben írt híres, a korszakot hűen felidéző szerzeménye volt. Továbbra is instrumentális felállásban következett az "As Long as I Live", ez már a történelmi hőskorszakban, 1934-ben íródott. A ragtime után a swing felé hajóztunk, Duke Ellington „It Don't Mean a Thing”, három évvel korábbi, 1931-es, mérföldkőnek számító kompozíciója egy új korszak kezdetét jelezte. Az Irwing Mills írta szöveget a színpadra érkező Clotile Yanna énekelte, aki már az első hang kieresztése után kiváltotta a közönség csodálatát.

Mi, akik nem ott élünk, még ebben a szabad információáramlásban is csak a legszűkebb elitet ismerjük. Az ottani klubokban feltűnő, vagy már rangos, magas szintet követelő helyeken játszó, de még az ottani több tízmilliós nézettségű országos tévé csatornák zenei műsoraiban fellépő, egész Amerikában népszerű zenészek, énekesek is ismeretlenek számunkra. Ebből a félelmetesen erős hátországból néha ide kerül valaki, és hanyatt dobva magunkat bevillan, te jó ég, ez hogyhogy nem kapott még egy Grammy-jelölést sem. Sok idő azonban nem maradt töprengeni, mert egymásután jöttek a nagy „slágerek”, mint az Etta James énekelte „At Last”, majd a New Orleans egyvelegben eljátszott „Tutti Ma Was A Big Fine Thing”, „Just A Closer Walk With Thee”, és a világon legismertebb gospel, a „When the Saints Go Marching In” is elhangzott természetesen. Jerome Kern volt a szerzője az első részt záró latin ritmusokkal kezdődő, majd szvingbe átmenő "Can't Help Lovin' Dat Man" című dalnak. „Wrap Your Troubles In Dreams”, énekelte Clotile Harry Barris 1931-ben írt számában, majd angolul betűzte a szerelmet, „L is for the way you look at me, O is for the only one I see, V is very, very extraordinary…” dúdolgattuk mi is, igen, igen, a L.O.V.E., következett. A közönség is meg lett tapsoltatva, a show részeként egy kis szerelmi évődés is el volt játszva egy színpadra hívott nézővel, de azért Norbertnek nem volt oka a bőgőjét letenni.

Memphis felé közeledtünk, az eredetileg „Big Mama” Thornton énekelte számot Elvis is repertoárjába vette, itt az eredeti, „Big Mama” változat repesztette szét majdnem a falakat. Egy igazi „big black” blues klasszikus, a „Down Home Blues” ritmusaira dobogtunk lábunkkal, majd egy country dal, az „I Am A Woman” jazz feldolgozását hallhattuk. Ezután jött a nagy meglepetés, a country után folk song, azaz egy népdal, mégpedig a „Tavaszi szél vizet áraszt”. A magyar népdalt magyarul, apró akcentussal énekelte a Magyarországon első ízben járó amerikai énekesnő. A hungarian folk blues után a „Bye Bye Blues” lett volna a búcsú, de a vastapsnak engedve még egy ráadást is játszottak. Igazán nagy élmény volt egy kis ízelítőt kapni egy Mississippin úszó luxusgőzhajó profi szinten összeállított műsorából. Ragtime, gospel, blues, swing, a jazztörténet egy-egy fejezete elevenedett fel, mai fősodorral előadva. Clotile Yanna nevét megjegyeztük, káprázatos énekesnő, hihetetlen hanggal, előadókészséggel. Én pedig hazafelé gyalogolva akkor bosszankodtam, elfelejtettem megkérdezni Norberttől, bár már szárazföldön játszanak, de azért esetleg akad-e valamilyen olcsó, harmadosztályú jegy is a hajóra.

Persze odáig is el kéne jutni valahogy, Érd pedig mindössze fél óra Budapesttől.

Fotók: Somogyvári Péter