fbpx
Print this page

Fiatal jazztehetségeket keres a Magyar Jazz Szövetség – felhívás

2024. július 04.

A sok évig sikeresen futó és sok-sok fiatal jazzistát előtérbe helyező Év fiatal jazz-zenésze más néven, de ismét megrendezésre kerül ősszel. Várják azoknak a fiatal jazz-zenét tanulóknak a jelentkezését augusztus 20-áig, akik szeretnék versenyben is megmérettetni magukat és kitűnni a többiek közül, egyben óriási nyilvánosságot kapni a verseny miatt.

verseny

A Magyar Jazz Szövetség kiírása: Az Év Fiatal Jazz Tehetsége 2024 versenyre

Helyszín: Budapest Jazz Club (1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7.)

Dátum: 2024.09.05. csütörtök 20:00

 

A verseny főbb feltételei:

  • A jelentkező még nem töltötte be 25. életévét.
  • A versenyre csak magyar állampolgárok jelentkezhetnek.
  • A verseny díjai két kategóriában:
  • A zsűri által megszavazott fődíj, amelynek összege: 300.000 Ft.
  • A közönség által helyben leadott szavazatok után járó közönségdíj, amelynek összege: 100.000 Ft.
  • A fődíjas és a közönségdíjas győztes nem lehet ugyanaz a versenyző.
  • A két nyertes lehetőséget kap a Magyar Jazz Szövetség által rendezett eseményeken fellépni, saját zenekarával (amennyiben van).

 

A pályázat feltételei:

  • A jelentkezőktől 2024.08.20-a éjfélig várják a repertoárjukat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre, amelynek húsz mainstream jazz standardet kell tartalmaznia. Továbbá minden pályázónak készítenie kell egy minimum 3 perces videót, amelyet privát YouTube link formájában kell elküldenie a pályázatában.

A versenyen minden indulónak egy szabadon választott és egy, a zsűri által kijelölt darabot kell előadnia.

A szakmai zsűri tagjai:

Pocsai Kriszta
Pozsár Máté
Rieger Attila

 

A versenyzőket kísérő zenekar tagjai:

Cseke Gábor - zongora
Bögöthy Ádám - nagybőgő
Csízi László - dob

 

 

 Fotó:  Irk Réka